Mérföldkő és új kezdet – a DAMI Szalagavató ünnepsége
A szalagavató minden középiskolás diák életében különleges pillanat. Ez az esemény nem csupán az elmúlt évek kemény munkájának és elkötelezettségének megkoronázása, hanem egyben egy új fejezet nyitánya is. 2024. december 6-án a martfűi Művelődési Központban a Szolnoki Szakképzési Centrum Damjanich János Szakképző Iskola és Kollégium két osztálya vonult fel ünnepélyesen, hogy osztályfőnökeiktől megkapják, majd büszkén viseljék a szalagot, amely nemcsak dísz, hanem a kitartás és a jövő iránti elhivatottság szimbóluma is.
A 13.A az első olyan osztály, aki az új típusú technikumi végzettséget fogja tavasszal megszerezni. Ők már túl vannak egy komoly megmérettetésen, megszerezték az érettségit három tantárgyból. Tavasszal már csak idegen nyelvből és a szakmai tudásukról kell számot adniuk. Osztályfőnökük, Trencsényi Tamás kísérte végig őket ezen a rögös úton.
A 11.B, szakképző iskolai osztály három éve indult, Fajkáné Szollár Mónika osztályfőnök vezetésével. Igaz, mára jelentősen lecsökkent a létszámuk, de annál lelkesebbek, és a tanév végén szakmai vizsgát tesznek.
– Ma egy olyan különleges eseményre gyűltünk össze, amely nem csupán a tanulmányaitok eddigi eredményeit ünnepli, hanem egy új fejezet kezdetét is jelzi az életetekben. A szalagavató ünnepség egy fontos mérföldkő a középiskolás éveitek során, és bármennyire is izgalmas, bármennyire is várjátok a felnőtté válás következő lépéseit, ne feledjétek, hogy ez a pillanat is a közös utunk egy része. A szalag, amelyet hamarosan a ruhátokra tűz osztályfőnökötök, nem egy dísz, hanem egy szimbólum. Azt jelképezi, hogy készen álltok az előttetek álló kihívásokra, a tudás felhasználására, amelyet az iskolában szereztetek, és a barátságok megőrzésére, amelyek örökre szóló kötelékeket alkothatnak. E pillanatban el kell mondanom, mennyire büszkék vagyunk rátok, arra a kitartásra és elkötelezettségre, amelyet az elmúlt években tanúsítottatok – köszöntötte Borza Andrea intézményvezető a diákokat.
A szalag feltűzése után huszonnyolc diák öltözött báli ruhába, hogy bemutassák szeretteiknek, hozzátartozóiknak, tanáraiknak a hónapok óta tanult bécsi keringőt, melyet Bárándi János koreografált.
Ez az ünnepély nemcsak a diákok, hanem az őket támogató tanárok és szülők számára is emlékezetes pillanat, amelyet közösen éltek át, és amely újabb erőt és motivációt ad a jövőre.
– Az előttetek álló időszak számos lehetőséget és kihívást tartogat. A vizsgák, a továbbtanulás, és az élet különböző területein való helytállás mind-mind próbára tesznek majd Benneteket – zárta gondolatait az iskola igazgatója, majd hozzátette – De ne feledjétek: minden nehézség egy új lehetőség, egy új tapasztalat, amely gazdagítja az életeteket. Merjetek álmodni, merjetek nagyot lépni, és soha ne féljetek a kudarctól, mert azok is tanítanak benneteket.
Polák Boglárka