Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Tavaszi zsongás hímes tojásokkal, játékokkal és nevetéssel

Április 19-én, szombat délután újra benépesült a Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár, hiszen a város egyik legkedvesebb tavaszi eseménye, a Húsvéti Családi Délután zajlott. A Művelődési Központ terasza és közösségi parkja ezen a napon nemcsak a szokásos nyugalmat árasztották, hanem élettel, nevetéssel, vidámsággal és a tavasz illatával is megtelt.

A programkavalkád délután három órakor vette kezdetét, és egészen este hat óráig tartott. A látogatók már az első percektől kezdve belevetették magukat a változatos és színes programokba. Kézműves játszóházakban készültek a legkreatívabb húsvéti díszek, miközben a park fái alatt vidáman ugráltak a légvárban a kicsik.

Aki a kézügyességét nem csak barkácsolásban, de ügyességi játékokban is kipróbálta volna, az a népi fa- és ügyességi játékokkal tehette ezt meg. A mulatság ideidézte a régi idők vásári hangulatát: célba dobás, karikadobás és sok-sok izgalmas próba elé állították a vállalkozó kedvű fiatalokat.

Persze nem maradhattak el a húsvéti finomságok sem! A Református Nőszövetség jóvoltából megrendezett jótékonysági sütivásár bőséges kínálattal várta az édesszájúakat. Juhászné Hidvégi Edit mézeskalácsait is meg lehetett vásárolni, valamint a Martfűi Napraforgók Foltvarró Szakkör tagjai csodás saját készítésű tárgyaikat árulták.

A legkisebbektől különleges figyelmet kapott a baba-játszóház, ahol a még totyogó korosztály is biztonságban játszhatott, felfedezhette a világot.

Ismét különleges színfoltot nyújtott a hímes tojás- és húsvéti képeslap kiállítás. A nap fénypontja kétségkívül a tojáskeresés volt. A gyerekek izgatottan szaladtak végig a park minden zegzugán, keresve a gondosan elrejtett, színes kis meglepetéseket. Aki megtalálta, boldogan mutatta a szüleinek, barátainak – sokaknak ez volt a délután legizgalmasabb kalandja.

A rendezvényt a Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár szervezte, a város több intézményének és közösségének összefogásával. Társszervezőként részt vett a Városi Szabadidőskör, a Városszépítő Egyesület, a Városi Nyugdíjasklub és a Kossuth úti Nyugdíjasklub, a Játékvár Óvoda és Bölcsőde, valamint a József Attila Általános Iskola. A programok létrejöttét Martfű Város Önkormányzata is támogatta.

Polák Boglárka


Minden jog fenntartva © 2011 - 2025 Martfű Város