Húsvéti kézműves délelőtt
Óvodánkban első alkalommal került megrendezésre a húsvéti kézműves délelőtt, mely program során a gyerekeknek lehetőségük nyílt változatos technikák által húsvéti tojást díszíteni
Az előző napokban már elkezdődött a húsvéti készülődés a csoportokban, melyet a hangulatos dekorációval, az ünnepkörre vonatkozó ismeretek megbeszélésével és a népszokások megismerésével igyekszünk elmélyíteni. Előzetes tevékenység minden csoportban a tojáskeresés volt. Az esős idő miatt a csoportszobákban rejtették el az óvó és dajka nénik a tojásokat, melyeket a gyerekeknek kellett megkeresniük. A gyerekek nagy izgalommal keresték a „húsvéti nyuszi által elrejtett” tojásokat, melyek megtalálása nagy mosolyt csalt az arcukra. Fontos tevékenységünk volt még a locsolkodás is, ahol a kifiúk locsoló verssel köszöntöttek és kölnivel meglocsoltak minket felnőtteket és a kislányokat is. Cserébe finom csokitojásokkal ajándékoztuk meg őket. Óvodánk fontos célja, hogy megismertesse a gyerekekkel, a helyi hagyományokat és néphagyományokat, szokásokat, a közösséghez való tartozás élményét, a nemzeti, családi, és tárgyi kultúra értékeit, melyek által megtanulják ezek szeretetét és védelmét.
A kézműves délelőttünk napján az óvó nénik megteremtették a csoportokban a húsvéti ünnepi hangulatot és motiválták a gyerekeket a tojások díszítésére. A kiscsoportos gyerekek síkbeli, színes papírból kivágott tojásokat készíthettek színes húsvéti motívumokkal díszítve azt. A középső csoportos gyerekek fonállal fűzték körbe a karton tojásukat, majd szép motívumokkal díszítették azt. A nagycsoportos gyerekek előre kifújt tojásokat festettek, illetve hungarocell tojásokat díszítettek színes elemek felszúrásával. Az óvó és dajka nénik segítségével hurkapálcikára rögzítették ezeket a szép díszeket és közösen kivonultunk az óvoda udvarára, ahol mindenki leszúrhatta a járda mellé a saját kis húsvéti tojását. Az egyik nagy csoport pedig akasztót tett a tojásaikra és feldíszítették velük a fűzfaágakat. A tevékenység lezárásaként közösen mondókáztunk és énekeltünk egy húsvéti dalt is.
A díszes tojásokkal szebbé varázsoltuk közösen az óvoda udvarát és megalapoztuk a húsvéti hagyományok beépülését is.
Fehér Hajnalka
Martfű, 2025.04.16.