Egy élet a volán mögött – Fróna István kilenc évtizedes múltja
„Egy tizenkét gyermekes mezőtúri családban a nyolcadikként, 1935-ben jöttem világra. Igen szerény körülmények között, de nagy szeretetben éltünk. Korán elkezdtem dolgozni, mint cseléd, majd traktoros lettem a Pusztabánrévei Állami Gazdaságban. Itt szereztem meg a jogosítványt 1953-ban személygépkocsira, azután az Országos Mentőszolgálatnál helyezkedtem el. Szolnokon és Kunszentmártonban is dolgoztam. Kalóz Ferenc cipőgyári buszvezetővel voltam együtt katona, őt kértem meg, hogy segítsen Martfűn szövetkezeti lakáshoz jutni. Kurdics József szakszervezeti vezető közreműködésével ez sikerült. Pár év múlva Komáromi Béla személyzeti vezető sofőri állást ajánlott a gyárban, amit elvállaltam.” – így emlékezett vissza fiatalkorára, s arra, hogyan került Martfűre, Fróna István a Tisza Cipőgyári Történetek 2. című könyvben.
Az egykori gépkocsivezetőt egy jeles alkalom miatt látogattuk meg. Magyarországon hagyomány, hogy a kilencvenedik életévüket betöltő állampolgárok emléklapot és pénzbeli juttatást kapnak a miniszterelnöktől, ezzel is elismerve hosszú és értékekben gazdag életútjukat.
Fróna István idén lett kilencven éves. A találkozás különleges volt, Dr. Papp Antal polgármester Szász Éva jegyzővel, kivételesen nem martfűi otthonában látogatták őt meg, hanem harangzugi hobbiján lepték meg az érkezésükkel.
– Amikor dolgoztam, mindig arról álmodtam, hogy egyszer lesz egy vízparti nyaralóm. Bíztam benne, hogy majd Isten megsegít és valóra válik az álmom. Megsegített. Az időm nagy részét ott töltöm, horgászok – mondta az ünnepelt, majd folytatta – most jött el az az idő az életemben, amire mindig vágytam, úgy érzem szabad vagyok. Akkor jövök s megyek, amikor kedvem tartja. Egyedül vagyok.
Megjegyezte, hogy nem azért, mert nem foglalkozik vele a családja, ugyanis szerencsére nagyon jó kapcsolatot ápol gyermekeivel, unokáival és dédunokáival is. Ám mikor arról kérdeztük, hogyhogy egyedül van, csak egy kis szünet után tudta elmesélni, milyen megpróbáltatásokat állított elé az élet.
 |
 |
– Három feleségem volt, mindhárman a gyárban dolgoztak. Az elsőtől, Katalintól kettő lányom született, de sajnos az asszony korán meghalt. A második feleségem, Irén két fiúgyermeket hozott magával, és született egy közös kisfiúnk is. Az enyémből, a tiedből, miénk lett. Sajnos Irén is idő előtt elhunyt, így öt gyermekkel maradtam magam. Aztán megismertem Jutkát. Részt vállalt a fiam felnevelésében, és segített összetartani a családot. Két éve már, hogy ő sincs köztünk. Mindhárman súlyos betegségben szenvedtek – könnybe lábadt szemekkel idézte fel szerelmeit Pista bácsi.
Míg sofőrként dolgozott gyakran elismerték, 1983-ban már egy millió kilométert tett meg balesetmentesen, amiért természetesen oklevéllel és kitüntetéssel jutalmazták. Később szódás vállalkozást nyitott, és abban dolgozott Jutkával. Jelenleg, 2025 májusában, még mindig van jogosítványa, és rendszeresen szeli az utakat.
Sok erőt, egészséget, s még sok-sok boldog évet kívánok Pista bácsinak családja szerető körében!
Polák Boglárka