Kossuth úti Hétpróba - kalandos családi délután és gyermeknap
Tagóvodánk helyi Pedagógiai Programjának innovációs napjait ebben az évben a hagyományoktól eltérően átcsoportosítottuk. 2025. június 04-én „Kossuth úti 7 próbára” - kalandos családi délután és gyermeknapra vártuk a családokat. Örömmel töltött el bennünket, hogy nagyon sok család elfogadta a meghívásunkat és játszott együtt a gyermekével óvodánkban
A forró, nyárias délután szinte már egy próbatételnek bizonyult, de az árnyas udvar nagyon jó helyszínt adott a rendezvénynek, és igazán jó hangulatú forgatag alakult ki. A menetlevelek kiosztása után kezdődhetett a légvárak elfoglalása, melyet Szőke Ferenc (Martfű Városi Szabadidős Kör) és a Portyázó Porontyok Alapítvány biztosította, csillámcímerek tetoválása, majd az ügyességi játékokban való próbatételek teljesítése. Mindenki igyekezett minél hamarabb az ágyúgolyókat elkapni, a legmagasabb tornyot felépíteni, terhet cipelni, pohárba célozni labdákkal, reménykedve, hogy a lehető legtöbb pecsétet összeszedve még a csokoládé díjakat is bezsebelhetik. Az udvaron egyre jobban csalogatta a helyben sütött lángos illata az energiáját vesztő családokat, melyről idén is Mérai Milla és Simon szülei gondoskodtak.
Az eredményhirdetést követően Szász-Kozák Bíborka szülei hetedik próbaként táncházzal színesítették a programunkat.
A gyermekek, felnőttek mosolya, öröme alapján sikeres, eredményes programot tudhatunk magunk mögött. Nagyon jól érezte magát az intézményünk apraja - nagyja - családtagja!
Nagyon köszönjük Szőke Ferencnek a Martfű Városi Szabadidős Kör vezetőjének, Mérai Milla és Simon szüleinek, Szász – Kozák Bíborka szüleinek és a Portyázó Porontyok Alapítványnak, hogy rendezvényünket segítették, a résztvevőknek pedig köszönjük a vidám hangulatot.
Vargáné Nagy Katalin
óvodapedagógus
![]() |
![]() |