Tett egy lépést a martfűi Tisza Cipő Budapest felé
Idén a Martfűi Hely- és Ipartörténeti Gyűjtemény is részt vett a Magyar Nemzeti Múzeumban rendezett Múzeumok Majálisán. Az évente megrendezett országos eseményen rekord számú kiállító, több mint száz múzeum volt jelen és mutatkozott be az érdeklődőknek.
Gyűjteményünk először képviseltette magát ezen a különleges programon, ahova május utolsó hétvégéjén, az ország minden pontjáról érkeztek civil és karitatív szervezetek is, a muzeális intézmények mellett. Martfű a 60-as, 80-as évek hangulatával hívta nosztalgiázni a látogatókat, a Martfűn gyártott Tisza Cipők sok-sok modellje mellett lemezjáték, tárcsázós telefon, otthonkák sora, könyvek és lakberendezési kiegészítők gondoskodtak az időutazásról. A kiskiállítás különlegessége egy festett fotófal volt, mely a Gazdálkodj okosan társasjáték első kiadásának „nappalijával” tette még igazibbá a korszak megjelenítését. A sátrunkhoz érkezők többféle játékot is kipróbálhattak: cipőfűzést, helytörténeti dominót, tisztaszoba-kirakót, retro totót, jojot és golyóvezetőt.
A rendezvény teljes ideje alatt nagy volt a nyüzsgés a martfűi sátorban. Apukák avatták be gyerekeiket saját gyerekkoruk világába. Az egyik legnépszerűbb darab az otthonka volt, mely felidézte a szülőkhöz, nagymamákhoz kötődő emlékeiket. A lemezjátékok pedig ugyanúgy elvarázsoltak mindenkit, ahogyan tették azt 50-60 évvel ezelőtt.
Jövőre is ott leszünk!
Eiler Zita
muzeológus
![]() |
![]() |