Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Folyamatban van a Fecskeház közbeszerzési eljárása

Martfű Város Önkormányzata kiemelten kezeli a fiatalok helyben tartását és a letelepedésüket elősegítő lakhatási lehetőségek megteremtését. Ennek érdekében a Fecskeház projekten dolgoznak, amely jelenleg a közbeszerzési eljárás lefolytatásának szakaszában tart

A tervek szerint a város tulajdonában álló, a Bata út 11. szám alatt található, 810/6 helyrajzi számú, korábban női szállóként működő háromszintes épület (földszint + két emelet + pince) kerül teljes felújításra és átalakításra. A több mint 1400 négyzetméteres ingatlan jelenleg szintenkénti közös vizesblokkal rendelkezik, ám az épület teljes komfortfokozatának emelését, valamint energetikai korszerűsítését tervezik, és az ehhez szükséges tervek már az Önkormányzat rendelkezésére állnak.

A cél: 26 darab, egyenként 30–40 négyzetméteres lakás kialakítása, kifejezetten fiatal párok és családalapítás előtt álló fiatal felnőttek számára. Az átalakítási és kivitelezési folyamat során a lakásokhoz tartozó tervek – építészeti, gépészeti, épületvillamossági, tűzvédelmi, valamint tartószerkezeti dokumentációk – elkészítését szakági tervezők bevonásával végzik. Az átalakítás nem engedélyköteles tevékenység, így a folyamat engedélyes terv készítése nélkül is megvalósulhat.

A lakások mellett két darab, összesen 52 négyzetméteres kerékpártároló is helyet kap, valamint közterületi parkolók kialakítása is tervben van, amelyhez külön út- és közműtervezőt is bevonnak. Az indikatív árajánlat alapján a komplett kiviteli tervdokumentáció bruttó 15,6 millió forintba kerül. A teljes projekt előkészítésére – beleértve a tervezési és kapcsolódó költségeket – a képviselő-testület 63,5 millió forint bruttó összeget biztosított az önkormányzat 2024. évi költségvetéséből, az általános tartalék terhére.

A Fecskeház-program nem csupán a lakhatási gondokra jelenthet választ, de hosszú távon hozzájárulhat ahhoz is, hogy Martfű fiataljai a városban képzeljék el jövőjüket, és itt alapítsanak családot.

Polák Boglárka

Minden jog fenntartva © 2011 - 2025 Martfű Város