Hazatérő Borvirágok – Gasztroszínház Martfűn

A Gasztroszínház missziója, hogy a művészetet – elsősorban a színházat – és a gasztronómiát találkoztassa egymással, ezzel teremtve egyedi, közösségi élményt. A Borvirágok azonban számunkra, martfűiek számára még különlegesebb: két olyan színész állt színpadra, akik nem csupán országos ismertségnek örvendenek, hanem Martfűhöz is szorosan kötődnek. Gonda Kata és Kenderes Csaba nemcsak előadóként, hanem alkotóként is jegyzik az előadást, amely egy fiatal párról szól, akik egy Tisza menti faluba látogatnak a lány szüleihez.

A darab ízig-vérig hazai történet: ismerős gesztusok, ismerős típusok, ismerős ízek. És nem utolsó sorban: ismerős emberek mesélnek ismerős élményekről – egyszerre szórakoztató és szívbemarkoló formában.

Az előadás előtt Katát és Csabit kérdeztük Martfűről, az előadásról és persze a kihagyhatatlan pálinkáról.

– Utoljára Csabival álltam színpadon itt Martfűn, a Művelődési Központ hatvanadik születésnapját ünnepeltük akkor. Nagyon jó érzés hazajönni. Valójában én szorgalmaztam most ezt a találkozót, mert született egy új előadásunk a Gasztroszínházzal, amit Csabi írt, és nagyon szerettem volna hazahozni. Ez egy családi történet, és nagyon sok minden beleíródott a saját családunkból is, ráadásul itt is játszódik a környéken, egy Tiszamenti faluban – mesélte Kata.

Tehát az előadást Csabi írta, és nem titkolta, hogy ihletet tudott meríteni saját családjából is.

– Az egész úgy indult, hogy megkeresett a színház vezetője, hogy csináljunk egy darabot. Onnan indultunk el, hogy a városi és vidéki, valamint a generációs különbségek okozta félreértésekből, szokáskülönbségekből és néha egészen abszurd helyzetekből kellene vicces szituációkat színpadra tenni. Akkor pont mi is ilyesmikkel viaskodtunk magunkkal és a szüleinkkel is – fogalmazott Csabi, majd Kata nevetve hozzátette – volt miből meríteni, maradjunk ennyiben.

– Kifejezetten magunkra írtam a darabot, öt szerepet játszunk benne ketten. Ez elég nagy kihívás volt, de megoldottuk, legalábbis majd nemsokára kiderül – tette hozzá Csabi.

Az alkotókat nemcsak a közös munka köti össze, hanem az élet is, Kata és Csabi a való életben is egy párt alkotnak. Ez sok esetben lehet nehézség is, de van, amikor könnyebbség.

– Szerintem egyáltalán nem nehézség – vágta rá Csabi, aztán Kata vágott közbe – Szerintem az a része, amikor én hajcsár vagyok és szorongok, hogy hogy állunk, – Csabi pedig ebben sokkal lazább – na az valamennyire kihívás. De azon is mindig túllépünk, meg talán mi így vagyunk hatékonyabbak. Játék közben egyáltalán nem okoz problémát, sőt, imádjuk a közös munkát!

A Gasztroszínház nem hagyományos színházi forma – lazább, közvetlenebb, és bizonyos értelemben sokkal ízesebb.

– Nem sokkal, de mégis sokkal másabb a két dolog – kezdett bele Csabi – nekünk színészeknek szinte ugyanolyan, mintha színházban játszanánk, csak például most a teraszon, szabad ég alatt van a színpad. Ebben az a jó, hogy ezt bárhol el lehet játszani, miközben többször is találkozik a gasztronómia a művészettel, mindenféle ételeket és italokat lehet kóstolni – Kata pedig folytatta – nekem az tetszik ebben leginkább, hogy a nézőknek ide nem kell kiöltözniük, feszengeniük magassarkúban, ezáltal közelebb jön hozzájuk a színház. Itt most pálinkát fognak kóstolni közben, és ez is olyan jó, hogy meleg van, és egy picit a fejébe száll az embernek – ez ad benne valami pluszt. Egyszerűen sokkal nyitottabbnak érzem a nézőket emiatt, hogy ők is egy lazább környezetbe vannak hozva. Az alkohol old, főleg, ha olyan jó mennyiségben fogyasztod, hogy elkap a flow. Maga ez a fesztelenség sokat hozzátesz a nézők jókedvéhez, valamint a harmadik kör kóstolás után, már lehet, hogy azon is nevetnek, ami az első előtt még nem lett volna annyira vicces. Meg ez is a Gasztroszínháznak a különlegessége vagy a filozófiája – a kultúra különböző rétegeit akarja összefonni.

És ha már pálinka – természetesen nem kerülhettük el a kérdést: vajon ők mennyire barátkoztak meg a gyümölcsös tüzes itallal?

– Én régebben jobban pálinkás voltam. De egyébként nálunk ez mindig ilyen vicces, hogy amikor mi játsszuk ezeket az előadásokat, mi nem szoktunk alkoholt fogyasztani. Van egy másik darabunk, Fiú, Lány, Bor címmel, és az konkrétan egy borkóstolón játszódik. Ott volt, hogy mi is kóstoltunk az előadás közben. Az is izgalmas élmény volt, de alapvetően nem szoktunk iszogatni, nehogy összeakadjon a nyelvünk az előadás végére. – mesélte Kata, majd Csabitól egy vicces anekdotát tudtunk meg a közte és a pálinka között lévő viszonyról – nekem volt egy traumatikus élményem a pálinkával tizenhét éves koromban. Az egyik barátom betöltötte a tizennyolcat, és ezt méltó módon ünnepeltük. Ott volt egy kis teleportálásom, és másnap kiszámolva jöttünk rá, hogy fejenként egy korsó pálinkát ittunk – több félét. Azután sokáig nem tudtam pálinkát inni, de ez azóta elmúlt… Hála az égnek!

A Borvirágok története nemcsak szórakoztatni akar, hanem azonosulási lehetőségeket is kínál. Ezért is működik – főleg kisvárosi közönség előtt – különösen jól.

– Nagyon sok és jó visszajelzést kaptunk az előadással kapcsolatban eddig. A kisvárosi közönségnek felismerést adhatnak a karakterek. Például volt, aki mondta, hogy az anyósa pont ilyen. És azt is mondták már, hogy életszerű, ami tök jó. Nekünk meg irtó nagy örömöt ad – mi a szövegösszeolvasásnál már jókat derülünk magunkon. Ránézek sokszor Csabira közben, és látom, hogy most Robi bácsi feje van. Az nagyon jó számunkra még – azontúl, hogy ezt jó játszani –, hogy elérjük azt, amit ez tud: szórakoztatjuk a nézőket. És nem csak nevetnek, hanem sírnak is velünk – mesélték boldogan a szerelmesek.

– Szerintem ezzel Csabi íróként annyira jól játszott – most megdicsérem a férjem – de annyira jól van hullámoztatva az, hogyha jól sikerül játszanunk, és el is tudjuk csípni azokat a pillanatokat, amik érzékenyek vagy mélyek. Tehát ilyen is, olyan is. Van benne nevetés, meghatódás, néha egy kis torokszorító csend, aztán megint valami, amin hangosan lehet kacagni. Ettől lesz igazán élő és emberi az egész – zárták a gondolataikat a színészek.

A Borvirágok valóban olyan, mint egy jó pálinka: eleinte édes, aztán csíp, végül melegséggel tölt el. És ha jó társaságban fogyasztjuk – vagy nézzük – akkor sokáig emlékezetes marad. Akárcsak ez az este Martfűn.

Polák Boglárka