Közélet

A Jóreménység Klub Egyesület 2024-es tevékenysége

Az elmúlt év során a tervezettnek megfelelően megtartottuk minden hónapban a klubnapjainkat. Rendszeresen részt vettünk a városi ünnepségeken.

Február 1. A Tisza Élővilágának Emléknapja

Hasonlóan a korábbi évekhez, az idén is megrendezte egyesületünk a Tisza Élővilágának Emléknapját.
(Csak zárójelben. Miért Emléknap 15 évvel az események után, amikor egyértelműen tapasztalhatjuk, hogy a Tisza nem halt meg, él és virágzik?! Hála – többek között – a TERMÉSZETNEK!)

Kilencven éves lett Hermina néni, otthona melegében köszöntötték

Január 17-én kilencvenedik születésnapja alkalmából köszöntötték Kiss Jánosnét, akit az ismerősök csak Hermina néninek hívnak. A jeles alkalomra az alpolgármester úr Perecz Ágnes szociális ügyintézővel látogatott el hozzá, martfűi otthonába, hogy átadja a miniszterelnöki emléklapot és a születésnapi ajándékot. A meghitt ünneplésre a családtagok körében került sor.

Ismerjék meg jobban a városunk civil szervezeteit - Martfűi Mozgássérültek csoportja

2015-ben alakult a csoportunk, tizenkét fővel. A nevünk Martfűi Mozgássérültek csoportja. A csoportunk taglétszáma évről-évre nőtt, a mai napon negyvenhat fő.

Mikulás napi úszóverseny és víz alatti fenyőfaállítás a fürdőben

Az ünnepi hangulat idén a víz alá is beköltözött egy különleges Mikulás napi eseményen, amelyet a Martfű Hotel Thermal Spa szervezett. A látogatók egy izgalmas és emlékezetes délutánon vehettek részt, amely nemcsak a sportolásról, hanem a közösségi élményről és a karácsony varázsáról is szólt.

Lángok Martfűn: meghibásodott elektromos fűtőtest okozta a bajt

Martfűn december 30-án a buszpályaudvaron található nyilvános WC-ben tűzeset történt. A problémát egy buszsofőr vette észre, aki azonnal megkezdte a tűz oltását, majd értesítette a gondnokot. A helyszínre a Tiszaföldvári Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai érkeztek ki, akik sikeresen megfékezték a lángokat és áramtalanították a helyiséget.

Évet indítottak a Városszépítők

Minden évben az első napokban tartja évnyitó összejövetelét a Martfűi Városszépítő Egyesület, így volt ez az idén is.

„Remélem jövőre mindenkivel ugyanitt, ugyanígy találkozhatok”

A Mozgássérültek Világnapja alkalmából a Martfűi Mozgáskorlátozottak Csoportja hagyományos térségi találkozót szervezett 2024. november 30-án a martfűi Művelődési Központban. Az eseményre meghívták a környező települések sorstársklubjait és a helyi civil szervezetek képviselőit is. A Mozgássérültek Világnapja hivatalosan december 3-án van, és ez az alkalom különös figyelmet fordít az idősek, betegek és mozgáskorlátozott emberek támogatására, valamint az őket segítő közösségek fontosságára.

Vidám hangulatban telt a Mikulásváró családi délután Martfűn

December 1-jén a Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár aulájában és pódiumtermében igazi ünnepi hangulat várta az odalátogatókat a Mikulásváró Családi Délután keretében. A programok sora garantálta, hogy minden korosztály számára emlékezetes élményeket nyújtson ez a különleges esemény.

Négy csapat mérettette meg magát egy megállás nélküli küzdelemben

Több, mint három évtizedes hagyománynak adott újra otthont a Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár, ahol 2024. november 23-án rendezték meg a Martfűi Városi Szabadidős Kör Egyesület által szervezett 12 órás vetélkedőt. Az egész napos eseményen négy ifjúsági csapat mérte össze kreativitását, ügyességét és tudását, miközben jókedvvel és energiával töltötték meg a termet.

Ismerjék meg jobban városunk civil szervezeteit – Martfű Városi Nőikar

A Martfű Városi Nőikar 1979-ben alakult a Tisza Cipőgyár kezdeményezésére. Az 1980-as évektől különböző fesztiválokon, versenyeken szép eredményeket ért el, és számos koncertet adott önállóan, illetve más zenészekkel együttműködve. A kórus alapító karnagya Bozorádi János ének- és zenetanár. 2015 óta Szabó Zsolt karnagy a művészeti vezető.

Ismerjék meg jobban városunk civil szervezeteit – Martfűi Airsoft Sportegyesület

A Martfűi Airsoft Sportegyesületet 2013-ban alapították Martfű és Szolnok környékén az airsoft játékosok. Az egyesület nem csupán az airsoft mint hobbi sport népszerűsítését tűzte ki célul, hanem a közösségépítés és az egészségmegőrzés fontosságának hangsúlyozását is.

Töltsük együtt az ünnepeket Martfűn

Készüljünk együtt a Mikulás érkezésére a martfűi Mikulásváró Családi Délutánon! December 1-jén 15 és 18 óra között mindenkit szeretettel vár a Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár aulája és pódiumterme.

Lezajlott a Martfűi Városszépítő Egyesület által szervezett Regionális Találkozó

Sikeresen lezajlott 2024. november 9-én a Martfűre szervezett, a keleti országrészben tevékenykedő településvédő, és -szépítő egyesületek első Regionális Találkozója. A Ráday Mihály Város és Faluvédő Szövetséghez tartozó egyesületekből tizenhat szervezet képviseltette magát negyvenhét fővel, Kazincbarcikától Gyuláig, Debrecentől Rácalmásig.

Rózsaszínű lufik lebegtek biciklizők és sétálók kezében a figyelemfelhívás jegyében

A mellrák elleni küzdelem fontosságára hívták fel a figyelmet a Jóreménység Klub Egyesület tagjai a hagyományos közös sétájuk során 2024. október 18-án. Az Europa Donna napi eseményre a Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár előtt gyülekeztek a résztvevők, hogy együtt népszerűsítsék a daganatos megbetegedések megelőzését.

Bővült a „Babafa erdő”, ismét sokan ültettek facsemetéket

Huszonnégy szilfa csemetét ültettek el november 9-én a Tüzép úton, a volt téglagyári bányagödör területén. A babafaültetés minden évben egy olyan szívmelengető esemény, mely a közösséget és a természetet egyaránt ünnepli. A rendezvény célja, hogy az idén született gyermekeknek emléket állítson, amely évről évre növekszik, éppúgy, mint ők maguk.

„Köd, börtön, köd és vér” – Ünnepi keretek között emlékeztünk 1956. október 23-ra

A Martfűi József Attila Általános Iskola ünnepi műsorral idézte fel az 1956-os forradalom és szabadságharc napjait 2024. október 22-én a Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár színháztermében.

Beszámoló a Kárpát-medencei Magyarság Művelődési Kör nyári cseh kirándulásáról

A Kárpát–medencei Magyarság Művelődési Kör nagy vágya teljesült az egyesület magalakulásának harmincadik évfordulóján, 2024 júliusában. Prágába utaztunk, bejártuk Csehország nevezetes helyszíneit, megcsodáltuk várait, középkori épületeit és látogatást tettünk a Morva-karszt vidéken is. A történelem során voltak magyar kapcsolataink a cseh fővárosban, említhetjük Hunyadi Mátyást, II. Rákóczi Ferencet, Liszt Ferencet vagy az Árpád-házi hercegnőket is.

Hozzájárulásokkal vásárolt új ugrálóvárat a Martfűi Szabadidős Kör Egyesület

Idén januárban új játékeszköz vásárlásának támogatására tett közzé felhívást a Martfűi Szabadidős Kör Egyesület. A szabadidős játékaik bővítésének érdekében szerettek volna beszerezni egy légvárat, mellyel még magasabb szintű szolgáltatást tudnak biztosítani a gyermekeknek a városi és családi rendezvényeken.

„A mai napon feladatunk, kötelességünk az emlékezés és emlékeztetés”

Október 4-én a martfűi Református templomban meghitt ünnepi megemlékezésre került sor az aradi vértanúk emlékére. A rendezvényt a SZSZC Damjanich János Szakközépiskola és tiszaföldvári Hajnóczy József Gimnázium, Humán Szakgimnázium és Kollégium kollégistái készítették, akik szívhez szóló műsorukkal idézték fel a tizenhárom hős honvéd tábornok és tiszt halhatatlan áldozatát.

„Ne feledd!” nap Martfűn, az idősek egészségének megőrzése jegyében

Szeptember az Alzheimer-kór hónapja, 21-én van a világnapja, ezért is volt aktualitása annak, hogy 7-én, szombaton „Ne feledd!” nap eseményt szervezzünk a Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtárban. A programot a Feledhetetlen Alapítvány és a Nem vagy egyedül! Támogatói kör memóriakövetei támogatásával valósítottak meg. A rendezvény célja a demencia megelőzése és az idősek egészségének megőrzése volt, így számos szűrés és bemutató gazdagította a rendezvényt.

Háromnapos testvérvárosi találkozón ünnepeltünk régi barátainkkal

Martfű városa augusztus 18-21. között testvértelepüléseink delegációit látta vendégül egy háromnapos találkozó keretében. Ez az esemény nem csupán a hivatalos programok és ünnepségek sorozata volt, hanem egy igazi közösségi élmény, amely összehozta a különböző kultúrákat és hagyományokat.

Örökzöld slágerek az ÖrökZöld Tisza Martfűi Fesztiválon

A XI. Örökzöld Tisza Martfűi Fesztivál augusztus 10-20-a között zajlott, és igazi közösségi élményt nyújtott a résztvevőknek. Változatos programok, a helyi tehetségek, valamint a színvonalas kulturális és zenei események is megjelentek a programsorozatban, ami erősítette a közösség összetartozását és büszkeség érzését, maradandó élményeket nyújtva minden korosztály számára.

Mély fájdalommal búcsúzunk dr. Urbán-Szabó Bélától

Megrendülve tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték dr. Urbán-Szabó Bélát, hogy 2024. augusztus 11-én, életének 66. évében végleg megpihent.

Ingyenes buszjáratokkal segítené Martfű Város Önkormányzata a balesetet szenvedett rendőrnő számára szervezett irányított véradást

Díjmentes buszjáratokat indít Martfű Város Önkormányzata Szolnokra a területi vérellátó intézetbe (Tószegi út 21.), ezzel segítve a martfűi rendőrnőt. Az indulás időpontjáról a jelentkezőket később tájékoztatják. Jelentkezni Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár 06/56-580-542-es telefonszámán lehet.