Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

2011.06.16 – Elkezdődik a kétszázmilliós uniós kerékpárút-fejlesztés Martfű térségében – Sajtótájékoztató a projekt nyitórendezvényén

A „Szolnok - Martfű kerékpárút Rákóczifalva - Rákócziújfalu - Martfű közötti szakaszainak megvalósítása” című, KÖZOP-3.2.0/b-08-2008-0004 számú projekt konzorciumi együttműködésben valósul meg, melynek vezetője Martfű Város Önkormányzata, partnerként részt vesznek továbbá Rákóczifalva és Rákócziújfalu.

A kerékpárút-fejlesztés projekt ünnepélyes, sajtótájékoztatóval egybekötött nyitórendezvényét június 16-án tartották Martfűn, a Polgármesteri Hivatalban. Dr. Kiss Edit polgármester ünnepi beszédében ismertette a projekt megvalósulásának részleteit, majd átadta a munkaterületet a kivitelező Swietelsky Magyarország Kft. főmérnökének, Karakas Józsefnek. – Közóhajt fog kielégíteni ez a beruházás, amelyet pályázati támogatással, közös erőfeszítéssel fogunk megvalósítani - hangsúlyozta a polgármester.

A beruházásban érintett három település önkormányzata 175 millió forint támogatást nyert külterületi kerékpárút-hálózatának fejlesztésére. Az itt élők közös erőfeszítéssel törekszenek a térség fejlesztésére, és közös céljuk, hogy tovább erősítsék a régióban betöltött szerepüket. Ennek lesz fontos eszköze a most elkészülő szakasz is, mellyel folytonossá válik a megyeszékhely és Martfű közötti kerékpárút.

A projekt teljes költségvetése 206.366.779 forint, melynek 85%-a európai uniós támogatás (175.386.261). A 15%-os önerő a településekre eső km arányában oszlik meg. Martfű hozzájárulása 15.775.662 forint, Rákóczifalva és Rákócziújfalu együttes hozzájárulása pedig 15.204.856 forint.

A fejlesztés két szakaszon, közel 7 km új kerékpárút létrehozását eredményezi, mely a 442. számú főút nyomvonalát követve, a korábbinál jóval biztonságosabb kerékpáros közlekedést tesz lehetővé.

A munkálatokat a Swietelsky Magyarország Kft. június 20-án kezdi, és várhatóan hetven nap múlva, júliusban fejeződik be a kerékpárút építése.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Magyar Mária

 

Televíziós összefoglaló >>>

 

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város