Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Illegális hulladéklerakók megszüntetése Zsófiában, pályázati forrásból

Pályázat benyújtásáról döntött Martfű Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Belügyminisztérium az illegális hulladéklerakók felszámolása érdekében kiírt, „Tisztítsuk meg az Országot!” projektje keretében. A pályázat célterületeként a Zsófiában található közterületeken illegálisan elhelyezett hulladék felszámolását jelölte meg a testület, a 2020. október 21.-i, rendkívüli ülésén.

A pályázat 2020. évben megvalósítandó I. ütemében a települési önkormányzatok számára kiírt támogatás célja: az önkormányzati tulajdonú ingatlanokon, közterületen fellelhető illegálisan lerakott, elhagyott hulladék felszámolásának (összegyűjtésének, elszállításának és kezelésének és a pályázat adminisztrációjával, koordinációjával kapcsolatos projektmenedzsment jellegű feladatok ellátásának) elősegítése.

A hulladék elszállításának és kezelésének támogatott költsége az 5 és 10 ezer fő lakosságszám közötti települések esetében 5 millió forint.

A pályázati kiírás szerint az I. ütemben egy pályázó csak egy pályázat nyújthat be a BM felé, de a pályázat több önkormányzati tulajdonú ingatlanon, közterületen fellelhető illegális hulladéklerakó felszámolására is vonatkozhat.

A pályázat megvalósítási időszaka a Kormányhatározat megjelenése, 2020. szeptember 21. és a pályázat megvalósítási határideje, azaz 2021. február 28. közötti időszak. A megvalósítás során az elhagyott, vagy jogellenesen elhelyezett hulladékkal érintett, pályázatban megjelölt önkormányzati ingatlan(ok) területének teljes hulladékmentesítését kell elvégezni. A pályázat benyújtásának határideje: 2020. november 5. volt.

A Pénzügyi, Ügyrendi és Városfejlesztési Bizottság nevében Vass Éva üdvözölte az illegális hulladéklerakók megszüntetésére irányuló kormányzati akaratot, illetve a pályázati rendszer indulását. – Jelen esetben 5 millió forintra tud a város pályázni, remélhetőleg sikeresen, és ebből az összegből Zsófiában egy bizonyos terület megtisztítása válik lehetővé. Reméljük, hogy ez a támogatási rendszer a későbbiekben is megmarad, és a város más területeire is sor kerül a hulladékok megtisztítása szempontjából – mondta a pénzügyi bizottság vezetője.

– Martfűn az önkormányzat folyamatosan végzi a közterületekről a hulladék eltakarítását, így nagyobb lerakókról nincs tudomása, de kisebb illegális lerakók azért lehetnek – tájékoztatott dr. Papp Antal, arra kérve a képviselőket, hogy ha ilyet tapasztalnak, dokumentálják és jelezzék az önkormányzatnak.

A képviselő-testületi ülésen az is elhangzott, hogy ha a Zsófia zártkertben megjelölt, illegális hulladéklerakó felszámolása többe kerül, mint a megpályázható összeg, a többletköltséget magára vállalja az önkormányzat.

A pályázat elbírálása december elején várható, ezt követően kezdheti meg a munkálatokat a már kiválasztott, az illegális hulladék összegyűjtésére, szállítására és kezelésére a legkedvezőbb árajánlatot benyújtó szolgáltató – tájékoztatott november 19-én Hegedűsné Blaskó Anikó aljegyző.

A pályázat összege időközben, az illegális hulladék összegyűjtése, elszállítása és kezelése tervezett 5 milliós kiadásának arányában, az adminisztrációs, koordinációs és projektmenedzsment jellegű feladatok ellátási költségeivel, 6,9 millió forintra emelkedett.

A projektben érintett, illegálisan lerakott, elhagyott, felszámolandó inert- és zöldhulladék mennyisége 835 m3, kiemelten a Zsófia halom út mellett és a Zsófia zártkertek Cseresznye utcai végén, de a Kövér majorban még fellelhető hulladék elszállítására is fordítana a megpályázott összegből az önkormányzat.

Herbályné Kalmár Irén

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város