Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Vírushelyzet ide vagy oda, a martfűi gyerekek szeretik a természetet úgyannyira, hogy azt le is rajzolják!

2020 év végén a Város- és Faluvédők Szövetsége (Hungaria Nostra) 30. alkalommal írta ki a „Fiatalok az épített és természeti örökségért” pályázatát. Évek óta egyesületünk bonyolítja ennek a pályázatnak a helyi fordulóját, ill. gondoskodik arról, hogy a rajzok, és - ha kell - a díjazott gyerekek felkerüljenek Budapestre, az országos döntő eredményhirdetésére.
A pandémia ellenére közel száz rajz érkezett. (Pedig a természettel kapcsolatos témával más szervezet is írt ki pályázatot, ahol szintén megjelentek a martfűi gyerekek rajzai, sikerrel!)

A gyerekek nem csak egyszerűen rajzoltak, hanem nagyon jól rajzoltak!

Ezért az idén is a helyezést elért és a Különdíjas rajzokon túl, még továbbiakat is válogatott a zsűri, amelyeket szintén feljuttattunk Budapestre.

Az országos zsűri - most, hogy enyhültek a pandémia miatt bevezetett korlátozások - elkezdett dolgozni, azaz az egész ország területéről beérkezett műveket bírálni. Ígéretük szerint még a tanév alatt eredményt hirdetnek. Természetesen azonnal tájékoztatjuk az iskolán keresztül a díjazottakat.

A gyerekek ötletességén, ügyességén, szorgalmán túl - ahogy ezeket a pályamunkákat készítették - meg kell említeni a felkészítő tanárokat is. Ők is kellettek ahhoz, hogy ezek a művek megszülessenek: biztassák és bátorítsák a tanulókat, legyenek „szűrők” témában és kivitelezésben. Köszönet és elismerés nekik!

A 2021-ben díjazott és különdíjas gyerekek nevei, osztályuk, műveik címeikkel és a rajztanáraik nevével a következők:

RAJZ KATEGÓRIA:

ALSÓ TAGOZATOSOK:

I. Kupai-Szabó Panni 2.b. Esti égbolt

II. Doba Szabolcs 2.a. Karácsonyi város

III. Rimóczi Hanna Erzsébet 1.b Tavasz a Tisza-parton

FELSŐ TAGOZATOSOK:

I. Tichi Luca Sára 5.a. Átfestem a valóságot

II. Árvai Viola 6.a. A mi tavunk

III. Turai Boglárka 7.b. Dermesztő tél

EGYÉB TECHNIKA:

I. Nagy Linda 1.a. Martfűi baglyok

KÜLÖNDÍJAK

RAJZOK:

Önkormányzat: Szivajev Viktória 6.b. A Tisza négy arca Martfűnél

Művelődési Központ: Kontos Melinda 6.b. Pipacstenger

Művelődési Központ: Petróczki Dénes 2.a. A legendás Martfű

Városi Könyvtár: Deák Dorka 5.b. A Gombaház

A Boldog Gyermekekért Alapítvány: Szalai László 8.b. A légszennyezés következménye

Martfűi Városszépítő Egyesület: Szakali Lantos Lóránt 5.a. A környezetbarát modern város

Rágyanszky István alpolgármester: Sipos Bianka 5.a. A természet szeme

Földi Edina önkormányzati képviselő: Nagy Linda 1.a. A Tisza-part fái

Portyázó Porontyok Alapítvány: Tóth Kira 5.a. Macskagyűlés

Turnyánszkiné Enyedi Andrea önkormányzati képviselő: Kecskés Lili  2.a. Nyílik a hóvirág

Vass Éva önkormányzati képviselő: Törtei Zoé   3.a. Téli naplemente

Szekeres Mónika Gizella önkormányzati képviselő: Kupai-Szabó Panni 2.b. Esti égbolt

Gálné Balasi Zsuzsanna önkormányzati képviselő: Tóth Roland 8.c. A környezetbarát modern város

EGYÉB KATEGÓRIA:

Farkas Roland önkormányzati képviselő: Ivankovic Milán 2.a. A Tyereskova lakótelep Martfű

Nagyon bízunk abban, hogy az országos zsűrinek is annyira tetszenek majd a gyerekek munkái, mint nekünk!

Abban is bízunk, hogy a pandémia miatt bevezetett korlátozásokat tovább oldják, és akkor nem csak eredményt tud hirdetni a zsűri, hanem át is tudják adni a díjakat a legjobbaknak a 2020-ból elmaradottakkal együtt.  (Az országos díjkiosztó a Budapest Történeti Múzeum Barokk udvarán szokott lezajlani. A múzeum már nyitva van, de sajnos jelenleg rendezvényt még nem tarthatnak.)

A fotókat köszönjük Mészáros Ágnes igazagatóhelyettesnek.

Akik szeretnék látni a díjazott műveket, nekik ígérhetjük, hogy az idén is megpróbáljuk vándorkiállítás formában elhozni Martfűre az országos anyag legjobbjait. Addig pedig megtalálják a fotókat az egyesületünk honlapján a Galériában a Martfű Média jóvoltából. Köszönet nekik is!

Vinczéné Balogh Magdolna
elnök

Tovább a 2021.05.27 - Általános Iskola iskolagyűlés -
Városszépítő díjátadó 
képgalériához>>>

Tovább a 2021.06.14 - Városszépítő rajzverseny -
Alkotások 
képgalériához>>>

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város