Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Nemzetiszín szalaggal átkötött kenyér – A haza és az élet összetartozik!

Ünnepi Istentisztelet, önkormányzati megemlékezés és elismerések, ünnepi díszmenet, koszorúzás és újkenyér szentelés. Ismét együtt ünnepelhettünk 2021. augusztus 20-án, hisz, ahogyan Vass Éva ünnepi gondolataiban megfogalmazta: oly sok ideig nem volt alkalmunk találkozni egymással, együtt megélni közösségi élményeket, látni mások örömét a megérdemelt kitüntetések átvétele kapcsán.

 

A Nemzeti Ünnepünk és Államalapító Szent István királyunk tiszteletére rendezett, augusztus 20-i program Ünnepi Istentisztelettel vette kezdetét a Református Templomban.

– Add meg nekünk mindennapi kenyerünket! Kérünk, hogy szerte az országban legyen a Te áldásod nemzeti ünnepünkön, s mindazokon, akik ünnepelnek, emlékeznek, próbálnak tanulni, erőt meríteni a múltból, hogy ígéretes jövőnk lehessen! – kérte Isten áldását Kupai-Szabó Tímea református lelkész az aratási hálaadó istentiszteleten.

– Többszörös ünnep ez a mai, kettős ok az örömre és az ünneplésre. Hálásak lehetünk Istennek a magyar nemzetért, hogy van családunk, hogy van országunk, nyelvünk, kultúránk, amire büszkék lehetünk már több mint ezer éve. És hálásak lehetünk azért is, mert nem csak helyünk van a világban, hanem az élet lehetősége is adott ezen a területen, amit mi kaptunk. Van kenyerünk, van vizünk, adottak az életkörülményeink és a lehetőségeink, hogy emberséges és kényelmes életünk lehessen itt, a Kárpát-medencében – hangsúlyozta Kupai-Szabó Tímea, hozzátéve: – Nem tudunk és nem is feledkezhetünk el azonban nemzetünk hányattatott történelméről, az örömünket nyilvánvalóan beárnyékolják történelmünk nehézségei és aktuális problémák.

 

Martfű Város Önkormányzata Ünnepi Megemlékezésén, a Művelődési Központ színháztermében köszönthettük az egyházak és a civilszervezetek képviselőit és megjelent vezetőit, dr. Papp Antalt, Martfű város polgármesterét, Szász Évát, Martfű város jegyzőjét, városunk képviselő-testületének tagjait, intézményeink vezetőit, képviselőit, valamint a jelenlegi és a korábban díjazásban, kitüntetésben részesülteket és családtagjaikat.

A megemlékezésen Vass Éva önkormányzati képviselő osztotta meg velünk ünnepi gondolatait.

 Önkormányzati képviselőnk történelmi visszatekintésében megemlékezett keresztény államalapító Szent István királyunkról, aki biztonságot, hitet, jövőképet adott az országnak. Arról, hogy milyen sorsfordító időszak volt ez a történelmünkben, és milyen nagy megrázkódtatást jelenthetett ez a lépés az akkori magyarok számára, mert bizony ezt tűzzel-vassal kellett végig vinni, keserves küzdelemmel. Mit jelenthetett az akkori magyarság számára, hogy fel kellett adni eredeti életmódjukat, vallásukat. Milyen nagy jelentőségű ez a történelmi tett a magyar nép számára, mert hisz így kapcsolódhattunk be Európa gazdasági vérkeringésébe.

– Nekem az ünnepről kell beszélnem, arról, hogy mit jelent számomra ünnepelni, ugyanakkor nem hallgathatom el azt sem, hogy bennem is mennyi aggodalom van, látva, tapasztalva a jelenlegi nehéz helyzetet, társadalmi - pénzügyi - gazdasági - morális válságot. A növekvő szegénység mellett szomorúan látom, hogy az emberek egymás közötti kapcsolataiban is milyen negatív változás történt – fogalmazott a Magyar Máltai Szeretetszolgálat martfűi csoportjának vezetője.

– Sokan ilyen gondterhelten érkeztünk ide most ünnepelni. Ebben a lelkiállapotban. Ugyanakkor örömmel is jöttünk, hiszen oly sok ideig nem volt alkalmunk találkozni egymással, együtt megélni közösségi élményeket, látni mások örömét a megérdemelt kitüntetések átvétele kapcsán.

A szeretet megélése ünnep! Ünnepeljünk hát emberek! Tegyünk félre minden gondot, aggodalmat! Legalább a mai napra! Láthattuk, hogy milyen ünnepi díszbe öltözött szeretett kisvárosunk, milyen szépen fellobogóztuk épületeinket. Díszítsük ki, fényesítsük hát ki a szívünket is! Töltsük fel bizakodással, reménnyel, optimizmussal, jövőbe vetett hittel!

 Ma az új kenyér ünnepe van. Látom szemeim előtt ragyogni a nemzetiszín szalaggal átkötött kenyeret, mely szimbolizálja: a haza és élet összetartozik! A kenyér az élet táplálója, melyben benne foglaltatik az isteni gondviselés, a teremtő erő, a dolgos kezek munkája, az összefogás, az együttműködés ereje. Az élet körforgása.

Nem állíthatunk magunk elé ma, az ünnep napján méltóbb követendő példát, jelképet, mint az asztalunkra helyezett új kenyeret! Kell, hogy ez erőt adjon nekünk a biztonságos, szebb jövő megteremtéséhez, az előttünk álló küzdelemhez.

 Emelkedjünk felül ideológiai különbségeken, pártérdekeken, megosztottságon! Csak így haladhatunk előre! Így tudunk hatékonyan, tiszta szívvel dolgozni a családunkért, a városunkért, a hazánkért! Csak így tehetjük jobbá, szebbé országunkat, városunkat.

Nézzünk körül lakóhelyünkön, szeretett kisvárosunkban Martfűn, és értékeljük amit látunk. Becsüljük meg, legyünk büszkék rá, hogy egy ilyen szép, rendezett, biztonságos kisvárosban élhetünk. Örüljünk a fejlődésnek, a megújuló, szépülő környezetnek, a jól működő oktatási, intézményi rendszerünknek. Nagyon sok áldozatos munka van e mögött, bizton állíthatom.

Vegyük észre, hogy milyen sok új, fiatal család költözött ide hozzánk, közénk az elmúlt egy-két esztendőben! Ők azért jöttek ide családostól, mert bíznak a városvezetésben, tudják, hogy stabil alapokra építkezhetnek itt, biztos jövőképet látnak.

Mi, régóta itt élő városlakók szintén higgyünk ebben, és segítsük is ezt a munkát konstruktív véleményekkel, önzetlen felajánlásokkal, önkéntes munkával, ki mivel tud hozzájárulni, hisz saját jövőnket is építjük ezzel. Úgy érzem, erre a szemléletre van a legnagyobb szükség ma Magyarországon, és itt Martfűn is – hangsúlyozta az augusztus 20.-i ünnepi megemlékezésen Vass Éva.

 

Martfű Város Önkormányzata állami ünnepünk, augusztus 20-a tiszteletére minden évben elismerésben részesíti azokat a személyeket, közösségeket, akik Martfű városért, az itt élő és dolgozó emberekért tevékenykednek, vagy a maguk területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, városunk hírnevét öregbítették, és tevékenységük méltóvá tette őket mindannyiunk elismerésére.

Az önkormányzati elismeréseket dr. Papp Antal polgármester adta át.

„Martfű városért díjban” részesült Vinczéné Balogh Magdolna, a Martfűi Városszépítő Egyesület vezetőjeként városunkban végzett egy évtizedes színvonalas szakmai munkája, a helyi civil közösséghez kapcsolódó közösségfejlesztő tevékenysége elismeréseként.

„Martfű városért díjat” vehetett át a Városi Szabadidős Kör közössége, a városunkban végzett három évtizedes színvonalas szakmai munkájuk, széleskörű közösségfejlesztő tevékenységük, önkéntes segítőkészségük elismeréseként. A díjat Szőke Ferenc, a szabadidős kör vezetője vette át.

„Martfű város pedagógiai, nevelési díjában” részesültek Martfű város oktatás-nevelési területén végzett példa értékű tevékenységükért Pápainé Molnár Anikó és Demecs Mária pedagógusok és Dósa Attiláné óvodapedagógus.

„Martfű város kulturális, művészeti díját” vehette át az Ádám Jenő Zeneiskola Martfűi Tagintézménye, a zenei tehetséggondozás terén városunkban végzett három évtizedes színvonalas és eredményes szakmai munkájuk, hivatástudatuk elismeréseként. A díjat Vajna Katalin, a zeneiskola alapítója és Szabó Katalin, a zeneiskola vezetője vették át.

„Martfű város kulturális, művészeti díjában” részesült Nyári Lajos, az akrobatikus tánc műfajban városunkban végzett két évtizedes színvonalas és eredményes szakmai munkája, közösségteremtő tevékenysége elismeréseként.

„Önkormányzati elismerő oklevelet” vehetett át Bélteki Tibor László, a civil szervezetek részére nyújtott önzetlen támogatása elismeréséül.

Az eseményt Sülyi Károly nótaénekes, a Kossuth úti Nyugdíjas Klub Népdalköre, a Martfű Városi Nőikar és a Martfű Néptáncegyüttes fellépése színesítette.

Sülyi Károly énekművész előadásában Erkel Ferenc: Bánk bán című operájából a „Hazám, hazám” áriát, majd, a Kossuth Nyugdíjas Klub Népdalkörének közreműködésével, az Összetartozás dalát hallhattuk.  

A Martfű Városi Nőikar Bárdos Lajos: Jubilate Deo valamint Kocsár Miklós: Psallite Deo című kórusműveivel készült erre az alkalomra. Vezényelt: Szabó Zsolt, zongorán kísért: Szabó Katalin.bb 

Az ünnepi fellépők sorát a Martfű Néptáncegyüttes zárta, előadásukban mezőségi, Ördöngősfüzesi táncokat láthattunk.

A városi ünnepség díszmenettel és a Szent István szobor megkoszorúzásával zárult, a megemlékezés virágaival leróva kegyeletünket és tiszteletünket államalapító királyunk előtt.

Az augusztus 20-i hivatalos program délután, a Szent István téren Ökomenikus újkenyér szenteléssel, majd, a Szent Tamás-templomban, Ünnepi Szentmisével ért véget.

– Azért imádkozunk ilyenkor, hogy megmaradjon a hazánk azokon az alapokon, amelyeken Szent István elindította – emlékeztetett Kómár István moderátor, plébános az új kenyér megáldása és megszentelése alkalmából. – Legyen bármilyen kor, rendszer, bármilyen eszköz a kezünkben vagy bármilyen körülmény, ami körül vegyen minket, a sziklának ugyanannak kell lennie!

Kenyeret áldunk meg, mert az áldás szebbé, értékesebbé, nemesebbé teszi azt, amit vagy akit megáldanak. Amikor örömmel fogyasztjuk a megáldott kenyeret és egész évben földi életünk táplálékát, gondolunk az örök élet kenyerére, aki maga Jézus Krisztus, akire ugyanolyan szükségünk van, mint a földi táplálékra.

Herbályné Kalmár Irén

 

Tovább a 2021.08.20 - Augusztus 20. Városi ünnepség, koszorúzás képgalériához>>>

Tovább a 2021.08.20 - Augusztus 20. Városi ünnepség, koszorúzás (fotó: Czinege) képgalériához>>>

Tovább a 2021.08.20 - Augusztus 20. Újkenyér szentelés, Ünnepi Szentmise képgalériához>>>

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város