Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Fiatal háziorvos érkezik Martfűre

A felnőtt háziorvosi praxis működtetésére kiírt önkormányzati pályázat eredménnyel járt ugyan, de a járványhelyzet itt is közbeszólt, az állás betöltésére még a betegeknek és a II. számú körzetet helyettesítéssel ellátó háziorvosoknak is várniuk kell.

– A körzeti orvosi állásra van egy konkrét jelentkezőnk, akivel a tárgyalásokat lefolytattuk – tájékoztatott dr. Papp Antal. – Egy fiatal hölgyről van szó, aki novemberben szerezte meg a belgyógyász szakvégzettségét, és aki jönne is, de nehezen tudjuk felvenni vele a kapcsolatot, mert most Covid kórházi osztályon dolgozik. Korábban is az egészségügyben dolgozott illetve ügyeleteket vállalt, Martfűn is találkozhattunk vele. Időpontot nem tudunk mondani, hogy mikor kezd nálunk, hisz novembertől a veszélyhelyzet fennálltáig ismét felmondási tilalom van az egészségügyben, abban a kórházban is, ahol dolgozik és ahonnan el kell majd számolnia – tudtuk meg városunk polgármesterétől.

Ez azt jelenti, hogy egy ideig még továbbra is az önkormányzat gondoskodik helyettes orvosról, a Martfű két másik háziorvosi körzetét ellátó orvosok személyében.

Dr. Solt Magdolna, a Dr. Zentay Márton Egészségügyi Központ önkormányzati intézmény vezető főorvosa 2020. december 31-én befejezte háziorvosi tevékenységét. Mivel a korábbi háziorvos 2021. június 30-ig nem tudta értékesíteni a háziorvosi körzetet, ezért július 1-jétől a körzet praxisjoga teljes egészében átszállt az önkormányzatra, ezt követően az önkormányzat értékesítheti vagy döntheti el, hogy ki lesz a körzet orvosa.

A képviselő-testület ez év áprilisában hirdetett pályázatot Martfű II. számú háziorvosi körzetében a területi ellátási kötelezettséggel járó felnőtt háziorvosi szolgálat személyes közreműködéssel, vállalkozási formában történő ellátására.

A praxis a feladat-ellátási szerződés megkötését, valamint az egészségügyi szolgáltatási tevékenység folytatására vonatkozó praxisengedély alapján a NEAK-kal (Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő) megkötött finanszírozási szerződés hatályba lépését követően lesz betölthető.

A II. számú háziorvosi körzet ellátása 2021. január 1-jétől rövidített rendelési idővel, helyettesítéssel történik. Hétfőn és kedden dr. Despotov Svetozar, szerdán és csütörtökön dr. Magyarósi László, pénteken pedig felváltva látják el a helyettesítést.

Jelenlegi háziorvosaink hosszú ideje helytállnak ebben a körzetben is. Munkájukról elismeréssel szólt városunk polgármestere.

– Köszönjük dr. Magyarósi László és dr. Despotov Svetozar háziorvosok helytállását, hisz nagyon nehéz munkát végeznek. Normál körülmények között nyugodtan rendelhetnének, mint ahogyan sokan tették korábban az idősebb orvosok, a jelenleginél sokkal könnyebb helyzetben. Nekik azonban nem csak egy körzeti orvost kell helyettesíteniük, hiszen járványidőszak is van. A negyedik járványhullám csúcsán vagyunk, ami nagyon rossz közérzetet szül még egy átlagember számára is, nemhogy egy orvosnak, aki napi szinten benne van ezekben a feladatokban.

Kitartást kívánok nekik addig, amíg jön az új körzeti orvos. Bízom benne, hogy jó egészségben át tudják vészelni ezt az időszakot! – mondta dr. Papp Antal.

Herbályné Kalmár Irén

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város