Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Sporteredményeikkel öregbítik és messzire viszik városunk jó hírét

Hagyományosan Martfű Város Önkormányzata minden év decemberében elismeri azoknak a sportolóknak az egész éves teljesítményét, eredményeit és hozzáállását, akik, edzőik véleménye alapján is a legjobb helytállással teljesítenek.

– Köszönjük szépen, hogy itt vagytok, köszönjük az eredményeket. Bízunk benne, hogy ezután is sok-sok jó eredményt fogtok hozni, Martfű város nevét öregbítve! – bíztatta a fiatalokat dr. Papp Antal polgármester, átadva számukra az önkormányzati elismerő oklevelet és az ezzel járó jutalmat.

A jelenlegi egészségügyi helyzet most nem tette lehetővé, hogy sportolóink a megszokott szülői, baráti körben mindannyian egyszerre vehessék át az önkormányzati elismeréseket. Az idei évben három csoportban és a Polgármesteri Hivatal tanácstermében, de ezúttal is az Oktatási, Művelődési, Sport, Civil és Egyházi Kapcsolatok Bizottsága vezetője, Földi Edina és a bizottság tagjai, Eiler Zita és Farkas Roland közreműködésével zajlott a kis ünnepség.

Az elismerés az edzőiknek is szólt, megköszönve azt a kitartást és munkát, amit a gyerekekért, fiatalokért végeznek.

– Valamennyien sokat gazdagodtok azáltal, hogy olyan sportot, olyan tevékenységet választottatok magatoknak, ami hozzátesz a mindennapjaitokhoz és a személyiségetekhez is – hangsúlyozta Földi Edina, arra bíztatva a fiatalokat, a szüleiknek is köszönjék meg, hogy ebben segítik, támogatják őket. – Büszkén mondjátok el a társaitoknak is, hogy az önkormányzat ismét azok közé sorolt benneteket, akik öregbítitek és messzire viszitek ennek a városnak a jó hírnevét. Jövőre, már a megszokott keretek között, ismét várunk benneteket!

 

A sakk sport terén nyújtott kiváló teljesítményéért önkormányzati elismerésben és tárgyjutalomban részesültek Tichy Luca Sára, Vágner Hanna és Pintér Alexandra, az MVSE Sakkszakosztály sportolói.

Tichy Luca Sára a Martfűi József Attila Általános Iskola tanulója. 2016 óta versenyez, ezen időszakban 5 első, 6 második és egy harmadik helyezést ért el. Három alkalommal szerzett jogot a Diákolimpia országos csapat döntőben való szereplésre. A Martfű VSE Sakk Szakosztályának igazolt versenyzője.

Vágner Hanna a Martfűi József Attila Általános Iskola tanulója. 2016 óta versenyez, ezen időszak alatt 7 első, 6 második és 3 harmadik helyezést szerzett. A Diákolimpia országos döntőben való indulásra öt alkalommal /két egyéni és három csapat/ szerzett jogot. A Martfű VSE Sakk Szakosztályának igazolt versenyzője.

Pintér Alexandra a Tiszaföldvári Hajnóczy gimnázium 9. osztályos tanulója. 2016 óta versenyez. Ezen időszakban a különböző regionális és országos versenyeken 14 első, 2 második és 3 harmadik helyezést ért el. Hat alkalommal szerepelt a Diákolimpia országos egyéni és csapat döntőiben, ahol 2019-ben egyéni hetedik helyen végzett. Eredményesen szerepel a Martfűi VSE felnőtt sakk csapatában is.

 

Elismerő oklevelet vehettek át a társastáncban elért kimagasló eredményeikért Pető Zoltán és Pintér Mónika Mária, Dorogi Edina Anna, Pető Dániel és Kocsis Liliána, Pótár-Bóta Zalán és Bata Indira Zoé, a Szilver Alapfokú Művészeti Iskola növendékei.

Pető Zoltán és Pintér Mónika Mária szorgalma a sok versenyszámon is megmutatkozik, melyeken kiváló eredményeket értek el. A két jóbarát Magyarország legrangosabb táncversenyén, a Magyar Bajnokságon kétszer is a dobogó legfelső fokára állhatott, ami hatalmas eredmény. A „Kicsi a bors, de erős" mondás nagyon igaz rájuk. Alázatosak, szorgalmasak és sikeresek is.

2021. évben elért eredményeik: Kelet-Magyarországi Területi Bajnokság Kunszentmárton: Gyermek II. D Standard 1. hely, Gyermek II. D Latin 1. hely; IV. Sundance Kupa D Nyolctánc Országos Bajnokság Jánoshalma: Gyermek II. D Nyolctánc 1. hely; Nyolctánc Magyar Bajnokság Szentes: Gyermek II. Nyolctánc 1. hely; 77. Damcenet Kupa Csömör: Gyermek II. D Standard l. hely, Gyermek II. D Latin 1. hely; Klubközi Táncverseny Hajdúnánás: Junior I. D Standard 1. hely, Junior I. D Latin 1. hely; Táncsport Magyar Bajnokság Szombathely: Gyermek Standard 1. hely, Gyermek Latin 2. hely; Forma Kupa - D Országos Bajnokság Szeged: Gyermek II. D Standard 1. hely Gyermek II. D Latin 1. hely; Spirit Kupa Kiskunmajsa: Junior I. D Standard 2. hely; XVI. Fekete Sas Kupa Hódmezővásárhely: Gyermek II. D Standard 1. hely, Junior I. D Standard 2. hely.

Dorogi Edina Anna nagyon alázatos táncoslány, talán ő az egyedüli, akit - még ha rossz napja is van - nem lát lazsálni az ember, ha edzésről van szó. Töretlenül vesz részt a versenyeken, különórákon és edzéseken, akár egyedül is, ha szarvasi (Baksa Barna) táncpárja nem tud ott lenni vele. Szokták mondani, a „Kemény munka kifizetődik", nála biztos ki fog.

2021. évben elért eredményei: Kelet-Magyarországi Területi Bajnokság Kunszentmárton: Junior II. D Standard 2. hely, Junior II. D Latin 2. hely; Klubközi Táncverseny Kistelek: Junior II. D Standard 1. hely, Ifjúsági D Standard 1. hely; 77. Dancenet Kupa Csömör: Junior II. D Standard 2. hely, Junior II. D Latin 3. hely; Klubközi Táncverseny Hajdúnánás: Junior II. D Standard 1. hely, Junior II. D Latin 3. hely, Ifjúsági D Standard 4. hely; Lászlóvill Kupa Székesfehérvár: Junior II. D Standard 1. hely; Forma Kupa - D Országos Bajnokság Szeged: Junior II. D Standard 2. hely; XVI. Fekete Sas Kupa Hódmezővásárhely: Junior II. C Standard 6. hely.

Pető Dániel és Kocsis Liliána nagyon kitartó páros, hiszen az eredményeik nem mindig voltak ilyen szépek. Nem adták fel, dolgoztak tovább, és végre beérni látszik a sok munka. Az igazi sportoló a kudarc után is feláll és küzd tovább.

2021. évben elért eredményeik: Kelet-Magyarországi Területi Bajnokság Kunszentmárton: Junior I. D Standard 2. hely, Junior l. D Latin 4. hely; 77. Dancenet Kupa Csömör: Junior I. D Standard 2. hely, Junior I. D Latin 3. hely, Junior II. D Standard 4. hely; Forma Kupa - D Országos Bajnokság Szeged: Junior I. Standard 2. hely, Junior I. Latin 5. hely; Spirit Kupa Kiskunmajsa: Junior I. D Standard 1. hely, Junior I. D Latin 1. hely, XVI. Fekete Sas Kupa Hódmezővásárhely: Junior l. D Standard 3. hely, Junior l. D Latin 2. hely.

Pótár-Bóta Zalán és Bata Indira Zoé tánc iránti elhivatottságát nem is tükrözhetné jobban az, mint hogy középiskolát aszerint választottak, hogy tánckarrierjüket folytatni tudják. Szorgalmasak, okosak, elhivatottak, mint ahogy ezt a versenyeredményeik is tükrözik. A standard táncokat nekik találták ki.

2021. évben elért eredményeik: Kelet-Magyarországi Területi Bajnokság Kunszentmárton: Ifjúsági D Standard 2. hely, Ifjúsági E Latin 2. hely; Klubközi Táncverseny Kistelek: Ifjúsági D Standard 3. hely, Felnőtt D Standard 1. hely; 77. Damcenet Kupa Csömör: Ifjúsági D Standard 2. hely, Felnőtt D Standard 2. hely; Klubközi Táncverseny Hajdúnánás: Ifjúsági D Standard l. hely, Felnőtt D Standard l. hely; Forma Kupa - D Országos Bajnokság Szeged: Ifjúsági D Standard 3. hely; Spirit Kupa Kiskunmajsa: Ifjúsági C Standard 2. hely, Felnőtt C Standard 2. hely, Felnőtt D Latin 5. hely; XVI. Fekete Sas Kupa Hódmezővásárhely: Ifjúsági C Standard 2. hely, Ifjúsági D Latin 5. hely.

 

Kiemelkedő labdarúgó teljesítményükért önkormányzati elismerést vehettek át Karkus Ádám, Petróczki Dénes, Kovács Ádám, Planicska Noel, Kontér Koppány, Terenyei Zétény, Terenyei Martin, Iglódi Zalán és Szabó József Bence, a Martfűi Labdarúgó Sportegyesület tagjai.

Karkus Ádám édesapja évekig erősítette a martfűi csapatot és testvére is az MLSE játékosa. Volt tehát kitől örökölnie a tehetséget. Még a Kossuth úti óvodába járt, amikor rendszeresen elkezdett edzésre járni. Nem lehetett nem észrevenni, hogy kiváló bal lábbal áldotta meg a sors, amit nagyszerűen használt.

Sajnos a koronavírus miatti leállást nehezen viselte, és volt nála egy kisebb törés. Mostanra azonban újra a régi Ádámot láthatjuk, aki azóta a jobb lábát is egyre többet használja, sőt, fontos gólokat is szerez vele. Fizikai adottságai is lehetővé teszik, hogy szép pályát fusson be.

Petróczki Dénes pályafutásában egyenes, ám egyben kacskaringós út vezetett eddig a pontig. Bátyjához hasonlóan már négyéves korában elkezdte az edzéseket. Az első pillanatokban látszott, hogy fizikailag remek felépítésű és gyors, de az érdeklődése ekkor még nem volt meg igazából a labdarúgás iránt. Többször is abba szerette volna hagyni, ám valahogy mindig megjelent a következő edzésen.

Érdekes módon nála a Covid miatti leállás hozott jelentős és pozitív változásokat. A hozzáállása mostanra példaértékű lett, és sikerült megtalálnia azt a helyet, ahol extra teljesítményre képes. Ez pedig nem más, mint a kapus poszt. Félelmet nem ismerve küzd a martfűi csapatért, több alkalommal még sérülés árán is megvédte kapuját a góltól. Közben rengeteget fejlődött a rúgótechnikája is, így, ha szükséges, védőként is magas szinten tud teljesíteni.

Kovács Ádám négyéves kora óta heti rendszerességgel jár Martfűre focizni. Jellemző rá, hogy betegen sem hagyna ki egyetlen edzést sem. Már az első pillanatokban látszott, hogy különleges érzéke van a labdarúgáshoz. Mostanra az U7-es korosztályban a megye legtechnikásabb játékosai között tartják számon. Tehetségére már nagyobb egyesületek is felfigyeltek, ami nem is csoda, hiszen a különböző Bozsik Fesztiválokon számolatlanul rugdosta idén is a gólokat. Rendkívül gyors, cselezőkészsége átlag feletti.

A különböző tornákon idén szerzett góljainak száma meghaladja az ötvenet, amivel természetesen az U7-es korosztály legeredményesebb játékosa lett 2021-ben.

Planicska Noel két bátyja is martfűi színekben focizik, így ő is a pálya mellett nőtt fel. A sorsa valószínűleg már ekkor eldőlt. Ráadásul alacsony termete ellenére is kimagasló teljesítményt nyújt. Hétéves korára tulajdonképpen mindent tud, amit egy ilyen korú gyereknek tudnia kell. Néha pont ez a baj, hiszen sokszor még túlvállalja magát.

A pálya minden részén feltűnik: szerel, cselez, gólt lő. Ez fizikailag nagyon megterhelő tud lenni. Az azonban biztos, hogy kivételes tehetség, aki szép jövő előtt áll.

Kontér Koppány a családból hozta magával a foci szeretetét. Már ovisként rendkívül labdabiztos volt, technikailag a legjobbak közé tartozik. Kivételes rúgótechnikája van, emiatt messziről is sok gólt szerez. Nem tud veszíteni, ami korábban nem mindig sült el jól. Mostanra játéka letisztult, higgadtabb lett. Nagyszerűen szervezi hátulról a játékot, képes tartást adni csapatának.

Terenyei Zétény négyéves korától látogatja a Martfűi LSE edzéseit. Tehetsége már az U7- esek között is hamar megmutatkozott. Felkerülve az U9-be nagyon hamar bebizonyította, hogy mindig lehet rá számítani. Vérbeli gólvágó, a martfűi csapat legeredményesebb játékosa volt 2021-ben. Lendületesen cselez, jó érzékkel érkezik a kapu előtti labdákra.

Csapattársai egyszerűen csak Csodagyereknek hívják, mert fontos góljaival sokszor kihúzta csapatát a nehéz helyzetekből. Többszörös Bozsik Fesztivál különdíjas.

Terenyei Martin az U7-es korosztály kimagasló képességű labdarúgója. Már több, mint egy éve az U9-es korosztállyal készül. Kapusként, védőként és támadóként is megállja a helyét, amolyan igazi Jolly Joker. Fantasztikus munkabírású, kivételesen gyors kis focista. Bátran felvállalja a párharcokat, amiből szinte mindig ő kerül ki győztesként. Neki is köszönhető, hogy jelenleg az U7-es korosztályban a martfűieknek nem nagyon akad ellenfele a megyében.

Az életben szerény és visszahúzódó, ám a pályán nem ismer lehetetlent. Ezzel a mentalitással még nagyon sokra viheti.

Iglódi Zalán a csapat kapitánya, minden mérkőzésen átlagon felüli teljesítményt nyújtott. Szabadrúgásai, szögletei esélyt adtak mindig, hogy a csapata gólt szerezzen. A középpályán és a védekezésben egyaránt besegít, sok labdát szerez. Az eddigi meccseken 3 gólt szerzett.

Szabó József Bence 2011-ben született. Nagyon szerény fiú! Még 5 éves sem volt, amikor 2015-ben Trencsényi Tamásnál kezdett el focizni! Nagyon hamar megszerette ezt a sportágat, amelyet azóta is óriási akarattal, alázattal és örömmel végez. Sok elismerő díjat kapott az utánpótlás rendezvényeken.

Bence most 4. osztályos, kitűnő tanuló. Hobbija a foci, az xbox és a legó. Bekerült a körzeti válogatottba, amely azt jelenti, hogy az edzéseinken kívül kéthetente Törökszentmiklóson készülnek a körzetválogatottban, és részt vesznek majd tavasszal a régiós válogatottak tornáján, amelyhez nagyon nagy kitartást és sok sikert kívánunk neki!

 

Martfűi Úszó és Triatlonklub több sportolója is önkormányzati elismerésben részesült. Kiváló teljesítményükért jutalmat vehettek át Jeneses Martin, Burján Tamás, Takács Zalán, Forgács Korinna, Tóth Zalán-Antal, Csüllög Marcell, Pápai Balázs, Gaál Rebeka és Bontovics Márk.

Jeneses Martin két éve sportol. A Martfűi Úszó és Triatlon Klubban kezdte el sportéletét. Itt sajátította el az úszás alapjait, majd lett a választott sportága a triatlon. A martfűi klub színeiben a versenyeken egyre eredményesebben képviselte városunkat.

Martin magatartása, edzőihez, sporttársaihoz való viszonya, az edzésekbe fektetett munkája, szorgalma példaértékű. A választott sportágához való hozzáállása fegyelmezett és alázatos.

Eredményei: VII. BÚI Sprint, Para és Utánpótlás Duatlon OB, Balatonboglár 18. hely; Sport XXI Aquatlon 2021 Dél-Keleti Regionális Döntő, Martfű 2. hely; E.ON Utánpótlás Ranglistaverseny XXX. Tisza Triatlon, Tiszaújváros 7 hely; Fergeteg Aquatlon Abony 3. hely; E.ON Utánpótlás Ranglistaverseny Baja 9. hely; Aquatlon OB, Veresegyház 8. hely; E.ON Utánpótlás Ranglistaverseny Utánpótlás Triatlon OB, Pécs 8. hely; Triatlon Váltó OB, Pécs 11. hely; Monorierdei Futófesztivál 5 km 2. hely; Túrkeve Kerékpáros időfutam 3. hely; Generali Night Run Budapest 2. hely; Túri Kupa Mezőtúr 2. hely; Martfű Tisza Futóverseny 1. hely; Szentes Aquatlon 1. hely; Hármas Körös Gáti Futás, Kunszentmárton 1. hely; Sport XXI Aquatlon Országos Döntő, Debrecen 1. hely; 1. Honvéd Duatlon Kupa, Szolnok 4. hely; Futabony, Abony 1. hely.

Burján Tamás nemcsak a sportban, de az iskolában is kimagasló teljesítményt nyújt, a Martfűi József Attila Általános Iskola diákjaként 'Az év alsós sportolója 2021. Kupát', továbbá kitűnő tanulmányi eredményéért, példamutató közösségi munkájáért, magatartásáért és szorgalmáért oklevelet is kapott.

Tamás magatartása, edzőihez, sporttársaihoz való viszonya, az edzésekbe fektetett munkája, szorgalma példaértékű. A választott sportágához való hozzáállása fegyelmezett és alázatos.

Eredményei: VII. BÚI Sprint, Para és Utánpótlás Duatlon OB, Balatonboglár 31. hely; Sport XXI Aquatlon 2021 Dél-Keleti Regionális Döntő, Martfű 3. hely; E.ON Utánpótlás Ranglistaverseny XXX. Tisza Triatlon, Tiszaújváros 25. hely; E.ON Utánpótlás Ranglistaverseny VII. BÚI Triatlon, Lengyeltóti 20. hely; Fergeteg Aquatlon, Abony 2. hely E.ON Utánpótlás Ranglistaverseny XVI. Mogyi Triatlon, Baja 15. hely; Aquatlon OB, Veresegyház 11. hely; Sport XXI Aquatlon Országos Döntő, Debrecen 14. hely; 1. Honvéd Duatlon Kupa, Szolnok 6. hely; XIX. FUTABONY 1. hely; Tisza Futóverseny Martfű 2. hely; Tour de Keve - Kerékpáros Időfutam verseny Túrkeve 1. hely; Szentesi Aquatlon 6. hely.

Takács Zalán hat éve sportol. A Martfűi Úszó és Triatlon Klubban kezdte el sportéletét. Itt sajátította el az úszás alapjait, majd lett a választott sportága a triatlon. A martfűi klub színeiben a versenyeken egyre eredményesebben képviselte városunkat. Zalán magatartása, edzőihez, sporttársaihoz való viszonya, az edzésekbe fektetett munkája, szorgalma példa értékű. A választott sportágához való hozzáállása fegyelmezett és alázatos.

Eredményei: VII. BÚI Sprint, Para és Utánpótlás Duatlon OB, Balatonboglár 11. hely; E.ON UTÁNPÓTLÁS RANGLISTAVERSENY xxx. Tisza Triatlon, Tiszaújvá ros: 18. hely. E.ON Utánpótlás Ranglistaverseny VII. BÚI Triatlon, Lengyeltóti 11. hely; VII. BÚI Triatlon Mix Váltó OB, Lengyeltóti 7. hely; Fergeteg Aquatlon, Abony 1. hely; E.ON Utánpótlás Ranglistaverseny XVI. Mogyi Triatlon amatőr, Junior, Ifjúsági és Elit Sprint OB, Baja 15. hely; Aquatlon OB Veresegyház 11. hely; E.ON Utánpótlás Ranglistaverseny Utánpótlás Triatlon OB Pécs 11. hely; Triatlon Váltó OB, Pécs 5. hely; Sport XXI Aquatlon Országos Döntő, Debrecen 13. hely; I. Honvéd Duatlon Kupa, Szolnok 2. hely; Hármas Körös Gáti Futás, Kunszentmárton 1. hely.

Forgács Korinna már óvodás korában elkezdett úszásoktatásra járni, s az iskola első osztályától kezdve folyamatosan tagja a triatlon klubnak. A nyolc év alatt a hét minden napján edzésen vagy versenyen van. Az edzéslátogatottsági mutatója mindig magasan a 100%-ot közelíti. A tréningeken mutatott munkája is példaértékű, minden egyes alkalmat maximálisan kihasznál fejlődése érdekében. Mindemellett természetes vidámsága, jókedélye üde színfolt a csapatban.

A triatlon sport jellegéből adódóan nagyon sokféle sportágban jeleskedett az elmúlt években. Az úszó, mezei futó, kerékpáros, duatlon, aquatlon, triatlon versenyek állandó résztvevője, ahol méltón képviselte klubját. Többször ért el egyéniben bajnoki, dobogós vagy top tízes eredményt megyei és országos döntőkön. Elhivatottságának köszönhető, hogy eredményei fokozatosan javulnak, s ez évi teljesítményével a korosztálya közvetlen élmezőnyéhez tartozik.

Korinna magatartása, edzőihez, sporttársaihoz való viszonya, az edzésekbe fektetett munkája, szorgalma példaértékű. A választott sportágához való hozzáállása fegyelmezett és alázatos. Korinna nemcsak a sportban, de az iskolában is kimagasló teljesítményt nyújt, az elmúlt tanévben a Martfűi József Attila Általános Iskola diákjaként „Jó tanuló jó sportoló" díjat érdemelt ki.

Eredményei: VII. BÚI Duatlon Mix Váltó OB, Balatonboglár 6.hely; Sport XXI Aquatlon 2021 Dél-Keleti Regionális Döntő Martfű 1. hely; XXX. Tisza Triatlon Klubcsapat OB Tiszaújváros 4. hely; E.ON Utánpótlás Ranglistaverseny XXX. Tisza Triatlon Tiszaújváros 15. hely; E.ON Utánpótlás Ranglistaverseny VII. BÚI Triatlon, Lengyeltóti 17. hely; VII. BÚI Triatlon Mix Váltó OB, Lengyeltóti 7. hely; E.ON Utánpótlás Ranglistaverseny XVI. Mogyi Triatlon Amatőr, Junior, Ifjúsági és Elit Sprint OB, Baja 9. hely; E.ON Utánpótlás Ranglistaverseny Sportolna Triatlonfesztivál, Fadd-Dombori 9. hely; E.ON Utánpótlás Ranglistaverseny Utánpótlás Triatlon OB, Pécs 15. hely. Triatlon Váltó OB, Pécs 7. hely; Sport XXI Aquatlon Országos Döntő, Debrecen 10. hely.

Tóth Zalán-Antal a Martfűi Úszó és Triatlon Klub versenyzője és a Hajnóczy József Gimnázium 11. évfolyamos diákja. Fiatal kora ellenére már több mint 10 éve triatlonozik. Lelkiismeretes és kitartó edzésmunkája nemcsak a sport és a triatlon szeretetén, hanem a város, a klubja és a csapattársai iránti elkötelezettségen is alapul. A következetes és precízen megtervezett edzések eredményeként 2019. évben 15 évesen Héraklész válogatott lett, melynek keretén belül képviselhette hazánkat a csehországi Pribramban megrendezett Olimpiai Reménységek versenyén.

Az edzések mellett folyamatosan versenyez a magyarországi triatlon, duatlon és aquatlon országos bajnokságban, mely versenyeken Magyarország számos nagy városában (csak néhányat említve: Pécsen, Tiszaújvárosban, Zalaegerszegen, Balassagyarmaton, Baján) mindig az élmezőnyben végez és számos alkalommal állhatott a dobogón is.

Eddigi sportpályafutása legszebb eredményét ez év júliusában érte el, amikor a Tiszaújvárosban megrendezésre került Ifjúsági Európa Kupán bekerült a döntő futamba és 6. legjobb magyar versenyzőként érkezett a célba. Ez az eredmény pedig azt a megtiszteltetést is magával hozta, hogy nemzetünk ifjúsági válogatottjának tagjai közé is beválogatták és az Ifjúsági Triatlon Válogatott tagjaként 2021. szeptember 29. és október 4. között hazánkat képviselhette a törökországi Alanyában megrendezésre került Ifjúsági Triatlon Európa-bajnokságon, ahol a 100 versenyző közül a 40. helyen végzett.

Csüllög Marcell 2012-ben a Martfűi Úszó és Triatlon Klubban kezdte el sportéletét. A martfűi klub színeiben a versenyeken egyre eredményesebben képviselte városunkat. Marci, mióta korosztálya engedte, minden évben meghívást kapott a Tiszaújvárosi Európa és Világkupa döntőjén rendezett Utánpótlás Gálára, ahol az ország legjobb 16 versenyzője vehet részt. 2021-ben az elért eredményei alapján nevezhetett a nyílt Európa Triatlon Junior Kupán. Egy éve tagja a magyar triatlon Héraklész válogatott keretnek. Országos ranglistán korcsoportjában a második legjobb versenyző, így továbbra is tagja marad a Héraklész válogatottnak.

Marci magatartása, edzőihez, sporttársaihoz való viszonya, az edzésekbe fektetett munkája, szorgalma példaértékű. A választott sportágához való hozzáállása fegyelmezett és alázatos.

Eredményei: VII. BÚI Sprint, Para és Utánpótlás Duatlon OB, Balatonboglár 13. hely; XXX. Tisza Triatlon Klubcsapat OB, Tiszaújváros 3. hely; E.ON Utánpótlás Ranglistaverseny XXX. Tisza Triatlon, Tiszaújváros 12. hely; E.ON Utánpótlás Ranglistaverseny VII. BÚI Triatlon, Lengyeltóti 11. hely; E.ON Utánpótlás Ranglistaverseny XVI. Mogyi Triatlon Amatőr, Junior, Ifjúsági és Elit Sprint OB, Baja 12. hely; Aquatlon OB, Veresegyház 6. hely; E.ON Utánpótlás Ranglistaverseny Sportolna Triatlonfesztivál, Fadd-Dombori 8. hely; E.ON Utánpótlás Ranglistaverseny Utánpótlás Triatlon OB, Pécs 7. hely; Triatlon Váltó OB, Pécs 4. hely; 1. Honvéd Duatlon Kupa, Szolnok 7. hely.

Pápai Balázs 18 éves, 2010 óta a Martfűi Úszó és Triatlon Klub tagja. Itt sajátította el a triatlon sportág alapjait. A martfűi klub színeiben egyre eredményesebben képviselte a városunkat a különböző versenyeken. Az elmúlt években országos bajnokságokon, egyéniben és csapatban is dobogós helyezéseket ért el. Korosztályában folyamatosan a magyar triatlon élmezőnyéhez tartozik. 2016 és 2020 között a magyar triatlon Héraklész válogatott tagja. 2019-ben indult először nemzetközi mezőnyben a tiszaújvárosi junior Európa-kupán.

A 2020-as évben a járványhelyzet miatt nem volt lehetősége megmérettetni magát további nemzetközi szinten. 2021-ben azonban ismét sikerült nemzetközi versenyeken is részt vennie. Eredményesen képviselte klubját a tiszaújvárosi, és a bledi junior Európa-kupán. Ebben az évben immár második alkalommal nyerte el az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt Nemzeti Tehetség Program „Nemzet Fiatal Tehetségeiért" ösztöndíját.

Balázs magatartása, edzőihez, sporttársaihoz való viszonya, az edzésekbe fektetett munkája, szorgalma példaérékű. A választott sportágához való hozzáállása fegyelmezett és alázatos.

Eredményei: VII. BÚI Sprint, Para és Utánpótlás Duatlon OB, Balatonboglár 5. hely; VII. BÚI Duatlon Mix Váltó OB, Balatonboglár 8. hely; XXX. Tisza Triatlon Klubcsapat OB, Tiszaújváros 3. hely; E.ON Utánpótlás Ranglistaverseny XXX. Tisza Triatlon, Tiszaújváros 4. hely; E.ON Utánpótlás Ranglistaverseny VII. BÚI Triatlon, Lengyeltóti 8. hely; VII. BÚI Triatlon Mix Váltó OB, Lengyeltóti 6. hely; E.ON Utánpótlás Ranglistaverseny XVI. Mogyi Triatlon Amatőr, Junior, Ifjúsági és Elit Sprint OB, Baja 5. hely; Aquatlon OB, Veresegyház 2. hely; E.ON Utánpótlás Ranglistaverseny Sportolna Triatlonfesztivál, Fadd-Dombori E.ON Utánpótlás Ranglistaverseny Utánpótlás Triatlon OB, Pécs 9. hely; Triatlon Váltó OB, Pécs 4. hely; 1. Honvéd Duatlon Kupa, Szolnok 2. hely.

Gaál Rebeka két éve sportol. A Martfűi Úszó és Triatlon Klubban kezdte el sportéletét, sajátította el az úszás alapjait, tanult meg kerékpározni, és így lett a választott sportága a triatlon. A martfűi klub színeiben a versenyeken egyre eredményesebben képviselte városunkat. A triatlon sportágon belül a fő erőssége a futás.

Rebeka magatartása, edzőihez, sporttársaihoz való viszonya, az edzésekbe fektetett munkája, szorgalma példaértékű. A választott sportágához való hozzáállása fegyelmezett és alázatos.

Eredményei: VII. BÚI Sprint, Para és Utánpótlás Duatlon OB, Balatonboglár 11. hely; Sport XXI Aquatlon 2021 Dél-Keleti Regionális Döntő, Martfű 1. hely; E.ON Utánpótlás Ranglistaverseny XXX. Tisza Triatlon, Tiszaújváros 12. hely; E.ON Utánpótlás Ranglistaverseny VII. BÚI Triatlon, Lengyeltóti 9. hely; Fergeteg Aquatlon, Abony 4. hely; E.ON Utánpótlás Ranglistaverseny XVI. Mogyi Triatlon Amatőr, Junior, Ifjúsági és Elit Sprint OB, Baja 9. hely; Aquatlon OB, Veresegyház 11. hely. E.ON Utánpótlás Ranglistaverseny Utánpótlás Triatlon OB, Pécs 13. hely; Hármas Körös Gáti Futás, Kunszentmárton 1. hely; Sport XXI Aquatlon Országos Döntő, Debrecen 1. hely; I. Honvéd Duatlon Kupa, Szolnok 3. hely.

Bontovics Márk négy éve sportol. A Martfűi Úszó és Triatlon Klubban kezdte el sportéletét, itt sajátította el az úszás alapjait, majd így lett a választott sportága a triatlon. A martfűi klub színeiben a versenyeken egyre eredményesebben képviselte városunkat. A triatlon sportágon belül a fő erőssége a futás.

Márk magatartása, edzőihez, sporttársaihoz való viszonya, az edzésekbe fektetett munkája, szorgalma példaértékű. A választott sportágához való hozzáállása fegyelmezett és alázatos.

Eredményei: VII. BÚI Sprint, Para és Utánpótlás Duatlon OB, Balatonboglár 10. hely; Sport XXI Aquatlon 2021 Dél-Keleti Regionális Döntő, Martfű 1. hely; E.ON Utánpótlás Ranglistaverseny XXX. Tisza Triatlon, Tiszaújváros 11. hely; E.ON Utánpótlás Ranglistaverseny VII. BÚI Triatlon, Lengyeltóti 23. hely; E.ON Utánpótlás Ranglistaverseny XVI. Mogyi Triatlon Amatőr, Junior, Ifjúsági és Elit Sprint OB, Baja 21. hely; Aquatlon OB, Veresegyház 9. hely; E.ON Utánpótlás Ranglistaverseny Utánpótlás Triatlon OB, Pécs 16. hely; Sport XXI Aquatlon Országos Döntő, Debrecen 5. hely.

Mindannyiuknak további eredményes sportolást kívánunk!

Herbályné Kalmár Irén

Tovább a képekhez>>>

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város