Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Apró változtatásokkal a hatékonyságért

Kaizen ötlet értékelést vezetett be az elmúlt év végén a Lorenz Shoe Group Kft. a martfűi gyáregységében. A cég negyedévente nagyobb jutalommal ismeri el azok egyikének tevékenységét, akik megvalósított ötlettel segítik a termelés hatékonyságának növelését. Közülük sorsolással választják ki a szerencsést.

A Kaizen ötletdobozokba bedobott javaslatok első sorsolásának nyertese Bótáné Madari Szilvia. Nyereménye egy tablet, amelyhez december 23-án személyesen gratulált Csák Béla cégvezető.

A Kaizen japán eredetű kifejezés, jelentése: “változtatni jó”, de a magyar fordítása inkább a folyamatos fejlesztéssel egyenlő. A kaizen egyik fő mozgatórugója lehet annak a javaslati rendszernek a bevezetése, amelynek célja, hogy a dolgozókat bevonja a folyamatok és a termelési rendszer fejlesztésébe.

A módszer szerint az üzleti problémákra lehetőségként kell tekinteni, és azokat folyamatosan javítani kell. Javulás úgy érhető el, ha a fejlesztési javaslatokat meghallgatják, megfontolják. Folyamatos fejlődés a kihívásokra való reakciókkal tartható fent, a Kaizen pedig pont ebben nyújthat segítséget. Mindent lehet fejleszteni és mindent kell is: apró változtatásokkal elérhető, hogy idővel az egész rendszer megváltozzon és hatékonyabb legyen. A módszer lényege a cselekvés, az azonnaliság és a folyamatos mérés, visszajelzések keresése, a veszteségek kerülése.

A Lorenz Shoe Group Kft. martfűi gyáregységében továbbra is várják a termelés hatékonyságát javító ötleteket, javaslatokat, a következő sorsolás az újabb negyedév végén lesz.

Herbályné Kalmár Irén


Képen: Mario Grünkranz gyártásvezető, Bótáné Madari Szilvia és Csák Béla cégvezető


 

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város