Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Igazi színházi élmény Martfűn

Városunk kulturális intézményének színpadán a Feketeszárú cseresznye című színdarabot láthatta a martfűi közönség február 22-én, a budapesti József Attila Színház előadásában. Hunyady Sándor 1930-ban írt drámája a Trianon-problematikát, a történelem eseményeit jól játszatja egybe a szereplők egyéni sorsával. Az előadás a Déryné Program támogatásával jött létre, jelképes jegyárakkal.

Dusán és Irina, a szerb házaspár szerepét Nemcsák Károly Jászai Mari-díjas színész és Pikali Gerda színésznő alakították, Péterffy Géza főszolgabíró szerepében Zöld Csaba Jászai Mari-díjas színészt láthattuk. Szerelmi háromszögük a történelem viharában, az első világháború idején éri el csúcspontját. A történet elején a magyarok az urak, ám, amikor a szerbek átveszik a hatalmat a Bácskában, a magyar főbírónak menekülnie kell. Vajon követi-e őt a szerb nemes felesége, vagy a határok megváltozása a szerelemnek is útját állja?  Erről szólt a romantikus, olykor drámai, máskor humoros színmű, amit gyönyörű dallamok tettek még emlékezetesebbé.

A darab egyik főszereplője, Nemcsák Károly Jászai Mari-díjas színész, a József Attila Színház igazgatója a programról és a társulat életéről is beszélt.

– A Déryné Program valószínűleg azért jött létre és azért gondolkodtak a megalkotói azon, hogy minél több helyre vigyék el a magyar kultúrát, mert fontos, hogy színházi élménnyel találkozzanak az emberek ott is, ahol nincs vagy messzebb van egy társulat. A program maga nagyon sok olyan helyet keres meg, ahol kimondottan nem színházi előadásokra készült a művelődési ház, de ezek a programok alkalmasak arra, hogy betekintést nyerjenek ezekbe az előadásokba és minél közelebb hozza a nézőkhöz ezeket a darabokat.

Ez a darab azért kerülhetett a programba, mert olyan magyar történelmi eseményről szól, ami nagyon sok ember életében feldolgozatlan. A fiatalok nagyon keveset tudnak róla és azt gondolom, hogy az én korosztályom is zavarban van, amikor Trianonról esik szó, a trianoni döntés a mai napig is nagyon komoly seb a magyarság szívében – mondta a színész.

A József Attila Színház társulata több helyen is megfordul előadásaival határon innen és túl.

– Van egy vágy bennünk, hogy megmutassuk magunkat, sőt a József Attila Színház külön programja, hogy határon túli magyar színházakat fogad minden hónapban legalább egy alkalommal, és a vidéki társulatoknak is helyet adunk a József Attilában. Mi is örömmel megyünk azokra a helyekre, ahonnan éreznek hozzánk előadások, ez egy kölcsönös játék, jó kimozdulni, megmérettetni magunkat máshol.

Pikali Gerda színésznő 2012 óta a Katona József Színház társulatának tagja. A Feketeszárú cseresznye című darabban kitűnően személyesíti meg a két férfi között vergődő, okos asszonyként viselkedő, de a szívére hallgató Irinát. A színésznő ezt a szerepet pályafutása egyik legmeghatározóbbjának tartja.

– Nekem a pályámban ez egy igazán fontos állomás, sok mindent lehet megmutatni benne, egy erős akaratú szerb asszony, akinek nagyon is van véleménye a dolgokról, és amennyire kemény, annyira érzelmes, érzékeny is, de ezeket a részeit nem mutatja csak ennek a bizonyos embernek. A férjnek meg az a baja, hogy tudja, nem szereti.

Nagyon szeretem, nagyon eltudok benne kalandozni kilenc év után is, amitől még gazdagabbá válik az én Irinám. A darabot író Hunyadi Sándor unokája is megnézte az előadásunkat. Azt mondta: kár, hogy nem látott nagyapám, mert azt hiszem, nagyon tetszettél volna neki! Jó visszajelzés volt, hogy így képzelte el a nagyapja is, az írónk ezt a szerepet, jó amikor ez így összetalálkozik és visszajelzést kapok erre – mesélte a színésznő.

A színészek teljes odaadással, lefegyverző tehetséggel és szakmai tudással, végig érezhető egyetértéssel és kedvvel játszották szerepüket. A Kerényi Imre által rendezett darab közel teltházas sikert aratott Martfűn, a Művelődési Központban.

Székács Szidónia


Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város