Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Mindennapi szépség festővászonra sűrítve

Érzelmi hívóképek megcsillanó folyókról, kis falvakról, tereken sétáló emberekről, szép épületekről és árnyat adó zöld lombokról. Mindezeket és ennél sokkal többet is ígér és kínál Szamecz Béla martfűi tárlata, mely 2022. április 27-én nyílt meg a Művelődési Központ kiállítótermében és galériáján.

A kunszenti festő tiszazugi alkotótársakkal közösen is volt már városunk vendége, valamint a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Képző- és Iparművészeti Tárlaton évek óta találkozhatunk képeivel.

- Ajándék ez a nap és ez a kiállítás - mondta Asztalos Árpádné intézményvezető a Világom című kiállítás megnyitóján. – Ajándék, mert igazi lelki élményt kapunk Szamecz Béla alkotásaiból és ajándék azért is, mert egy tavalyi kezdeményezésünk vált valóra ezzel a kiállítással.  2021-ben elhatároztuk, hogy a JNKSZ Megyei Képző- és Iparművészeti Tárlat első helyezettjét megajándékozzuk egy önálló kiállítás rendezésével. Íme, ez most valóra vált és ez alkalmat ad arra, hogy Szamecz Béla művészi pályáját bemutassuk gyűjteményes kiállításán keresztül.

 A szervezők a társművészetek közül a táncot és az éneket hívták segítségül a lelki hangulat fokozására.  A Modern Táncműhely balettosai és Berczi Orsolya éneke egy belső világba repítették a jelenlévőket. Egy belső világba, melyről a tárlatot megnyitó Mártonfi Benke Márta festőművész, művészeti író is beszélt. Ebben a szavakon túli érzékletben benne a szép iránti vágy, az inspiráció, a kifejezni kívánt gondolat megfoganása is.

A falakról Kunszentmárton jellegzetes épületei éppúgy visszaköszönnek, mint a távolabbi országok városainak szép részletei. Szamecz Béla soha sem megy el a mindennaposnak tűnő apró csodák mellett, ugyanakkor utazásai során keresi és felfedezi a kivételest. Képein keresztül elutazhatunk oda, ahová ő járt és bejuthatunk legbelső világába is. A kiállítás 2022. május 18-ig látható.

K.É.


Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város