Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Díjkiosztó Budapesten a Budapest Történeti Múzeum Barokk udvarán

Ismét jó volt martfűinek lenni!

Ezzel az örömteli kijelentéssel jöttek haza a Város- és Faluvédő Szövetség - Hungaria Nostra - által 31. alkalommal kiírt „Fiatalok az épített és természeti örökség védelméért” országos verseny díjkiosztójáról a felutazott martfűiek. Tanárnők, szülők, nagyszülők kísérték el a gyerekeket, és városszépítők.

Az idei tanévben is a Martfűi Városszépítő Egyesület szervezte itthon a verseny első fordulóját, s követte az országos fordulót, szervezte a személyes megjelenést.

Az idén 3 első-, 8 második-, 1 harmadik helyezést és 3 különdíjat érdemeltek ki a martfűi gyerekek alkotásai.

Sok szép rajz a városunk épületeiről, a Tiszáról, a természetről és egy képes dolgozat kapott díjat. Erről a dolgozatról kicsit bővebben. Egy kisfiú unoka írta a csodálatos kertet művelő, kertészkedni nagyon szerető Nagyszüleiről, akikkel sok időt tölt Zsófia kertben. S amit még meg kell említeni. Néhány éve egy másik, a martfűi iskolába járó fiú a Dédnagymamájáról írt dolgozatával szerepelt és lett díjazott ezen a pályázaton!

S hogy „jó martfűinek lenni” a díjátadókon évről-évre, ez az ügyes gyerekeken túl a helyi általános iskola pedagógusainak is köszönhető.

Ruttka Andrea textilművész, a zsűri elnöke így foglalta össze a martfűi és a tiszaföldvári pedagógusok irányításával készített műveket: kiemelkedő és karakteres alkotásokat zsűriztünk, szívesen megismerkednék velük. Azt hiszem, ebben minden benne van! Köszönjük a támogató, segítő munkájukat, és továbbra is várjuk a gyerekek alkotásait.

Országos elismerést kapott tanulók és a felkészítő tanárok nevei:

Képzőművészeti kategóriában:

I. díjat nyert:
Árvai Viola 14 éves - Hegedűsné Kovács Zita
Filyó Nóra 13 éves - Hegedűsné Kovács Zita
Nagy Rebeka 8 éves - Savella Szilvia

II. díjat nyert:
Bezsella Dóra Helga 12 éves - Hegedűsné Kovács Zita
Józan Szófia Diána 12 éves - Hegedűsné Kovács Zita
Szepesi András 12 éves - Kontér Ildikó
Kupai Szabó Panni 9 éves - Csatáriné Bártfai Tünde
Jeneses Martin 8 éves - Nagyné Tóth Tünde
Rimóczi Hanna Erzsébet 8 éves - Hegedűsné Kovács Zita
Varró Zselyke 8 éves  - Nagyné Tóth Tünde
Tóth Bettina 7 éves - Szendi Éva

III. díjat nyert:
Nagy Linda 8 éves - Nagyné Tóth Tünde

Különdíjat nyert:
Kun Zora Bodza 9 éves - Csatáriné Bártfai Tünde
Forgó Lara 8 éves - Csatáriné Bártfai Tünde

Írásos dolgozatok:

Különdíjat nyert:
Polgár Gábor 9 éves - Tóth Erika

Ezt a pályázatot anno Ráday Mihály „találta” ki. Ő érezte szükségét annak, hogy már fiatal korban vegyék észre a gyerekek a szép és értékes épületeket, mint a múlt örökségét, lássák meg a természet szépségeit, amelyek megőrzése létfeltétele az emberiségnek.
Mindannyiunk kötelessége tovább vinni ezt a hagyatékot, átadni a következő nemzedéknek. Például így! Egyesületünk ezért is tekinti feladatának ennek a programnak a szervezését, bonyolítását.

Köszönet minden résztvevőnek, és segítőnek!

Vinczéné Balogh Magdolna

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város