Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Nyárindító színes forgatag az általános iskolában

Június 13-án és 14-én a Martfűi József Attila Általános Iskola tantestülete a diákönkormányzattal összefogva nyárindító színes programsorozatot szervezett iskolánk diákjainak, közösségeinek.

Hétfőn sok diákunk nagyon korán kelt, ugyanis Földi Edina néni és Fülöp Zoli bácsi már várta őket a Martfű Termál SPA horgásztavánál, ahol a horgászegyesület tagjai és az anyukák, apukák segítségével horgászversenyen vehettek részt.

Az 1. és 2. osztályok számára Vadasné Farkas Brigi néni szervezett Madarak és Fák napja vetélkedőt kis csapatával, a felsősöknek Döbreiné Biró Erika néni készített akadályversenyt a tanár nénikkel és tanár bácsikkal. Kiss Rita néni pedig vízi vetélkedővel lepte meg a 3. és 4. osztályos gyerekeket az uszodában. Délután az alsós tanító nénik és bácsik Csatóné Döbrei Kati néni vezetésével iskolánk udvarára varázsolták a tűzoltóságot, a rendőrséget, a katonaságot, akik játékos feladatokkal készültek a gyerekek számára.

A focirajongó tanulók sem maradtak program nélkül, hiszen Kovács Misi bácsi és Kabai Zsolt bácsi házi focibajnokságot szervezett részükre.

Ezen a napon rendeztük meg a „Kisállat szépségversenyt” is, ahol sok kisdiák megmutathatta otthoni kedvencét.

Az idegennyelvi munkaközösség Botka Tibi bácsi vezetésével megnyitotta az angol-német teaházát, ahol nagyon jó hangulatban telt a közös éneklés.

Június 14-én megtartottuk az idei tanév utolsó iskolagyűlését, majd kezdetét vette a bolondballagás, amelyen a 8.a és 8.b osztályok műsorral búcsúztak diáktársaiktól. Az 5.a, 6.a 7.a és 7.b osztály pedig vicces és vidám tánccal, jelenetekkel köszönt el a végzősöktől. A délelőtt a testnevelés munkaközösség által szervezett Nonstop vetélkedővel folytatódott a felsős osztályoknak, ahol többek között megtudhattuk, hogy hány darab ablak található a Városi Sportcsarnokon, vagy ki tud leggyorsabban befalni késsel és villával egy csokoládét, de megcsodálhattuk az osztályok saját magukról szóló plakátjait is.

Az 1. és 2. osztály számára Fülöp Zoli bácsi szervezett ügyességi, sportos Mozdulj sorversenyt, a 3. és 4. osztályosok pedig Madarak és fák napjához köthető játékos feladatokat oldhattak meg.

A Szülői Munkaközösség is nagy erőket mozgósított, 9 osztály falatozhatott az anyukák és apukák által elkészített finom ételekből.

Az alsó tagozatos gyerekek pedig rengeteg információt szerezhettek a madarakról a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Szolnok megyei csoportjának jóvoltából.

Este Csillagfény diszkó várta a gyerekeket, ahol DJ Johnnie Taylor szolgáltatta a talpalávalót.

Hálásan köszönjük a sok önzetlen segítséget, amely nélkül nem láthattunk volna ennyi boldog és mosolygós gyermekarcot!

Támogatóink: Martfű Termál Spa - Tomasovszky László, Csiker Péter, Driszku Dominik István, Mester István, Nagy Ferenc, Takács Sándor, Tóth Tivadar, DJ Johnnie Taylor - Szabó János, Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Szolnok megyei csoportja - Pálinkás Csaba, Hajdú Tamás, Tiszaföldvári Önkormányzati Tűzoltó Parancsnokság - Fábián Attila, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Balesetmegelőzési Bizottság csoportja, MH 86. Szolnok Helikopter Bázis, Szolnoki Tankerületi Központ, A Boldog Gyermekekért Alapítvány, Szülői Munkaközösség

Mészáros Ágnes

intézményvezető-helyettes


Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város