Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Megérkeztek a vándorkiállítás rajzai

Megnyitottuk azt a kiállítást a Martfűi Művelődési Központ emeleti galériáján, amely anyaga a Ráday Mihály Város- és Faluvédő Szövetség 31. alkalommal kiírt „Fiatalok az épített és természeti örökségünk védelméért” pályázat országos győztes rajzaiból állt össze.

Ez az anyag volt kiállítva a Budapest Történeti Múzeum Barokk udvarán, onnan indult arra a körútra, amelynek első állomása Martfű. Innen megy tovább országon belül és kívül.
S ha a képek melletti neveket és helységeket is nézzük, láthatjuk, hogy sok martfűi és tiszaföldvári gyerek rajza, fotója megtalálható a kiállított művek között. Büszkék lehetünk rájuk!

A kiállítást Juhászné Hidvégi Edit rajzszakos tanárnővel néztem végig. Néhány technika bizony számomra is új volt, s örültem, hogy olyan valaki magyarázta el, akinek olyan tanítványai vannak, olyanokat segített szakmai tanácsokkal, akik az országos zsűritől éveken keresztül több 1. és 2. helyezéseket kaptak, sőt több különdíjasa is volt.

A megnyitón résztvevő gyerekek is érdeklődve figyelték a képzőművészeti alkotásokat, ellesve 1-1 új kivitelezést.

Itt a nyár, a szünidő, több szabadidő, hőség, amikor jólesik bent lenni egy hűvösebb helyiségben. Kedves gyerekek, elő azokkal a színesekkel, filcekkel, ecsetekkel, és lehet ALKOTNI! Papírra vetni a környezetetekben látható szépségeket – tájakat, virágokat, csodaszép épületeket – s ősszel beadni az újra induló pályázatra, amelynek a martfűi fordulóját továbbra is nagyon szívesen bonyolítjuk.

A rajzokat 2022. augusztus 9.-ig lehet megtekinteni, a nyitvatartási időben.

Vinczéné Balogh Magdolna

Martfűi Városszépítő Egyesület


Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város