Összehangolt térségi gazdaságfejlesztés – Martfű újabb ipari fejlődés elé néz

Martfű számára kiemelten fontos az ipar erős szerepének fenntartása, fejlesztése, mely a település legfontosabb gazdasági bázisa. Uniós és hazai támogatásként, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programon (TOP) keresztül, a gazdaságfejlesztés terén városunk is jelentős forrásbevonásra törekszik.

Martfű, a megyeszékhely mellett, a Szolnoki járás gazdasági és foglalkoztatási pólusa, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye egyik ipari központja, amely jelentős szerepet lát el a megye foglalkoztatásában. A város vállalkozóbarát szolgáltatásokat és korszerű, környezetbarát üzleti infrastruktúrát nyújt a betelepülő nagyvállalatoknak, befektetőknek és a helyi kis- és középvállalkozásoknak.

Az önkormányzat gazdasági programjában kiemelt szerepet kap, hogy Martfű meglévő és lehetséges gazdasági-pénzügyi forrásait prognosztizálja, és azokat a település fejlődése szolgálatába állítsa, vonzóvá téve a várost az itt élők, az ide érkezők, a befektetők és a beköltözni szándékozók számára.

A kormány a fejlesztési irányelveit az új energiapolitika, a vidékfejlesztés és területfejlesztés, a növekvő foglalkoztatás irányába fogalmazta meg, így az önkormányzat számára is ezen célkitűzések jelentik a fejlődés legfőbb lehetőségeit.

A településfejlesztési célok sorában a munkahelyteremtést, a foglalkoztatást emeli ki a képviselő-testület ciklusprogramja is. Ezzel összefüggésben, a pályázati lehetőségek függvényében, további ipari terület kialakítása, a külterületi nagy iparterületeken a fejlesztés lehetőségének biztosítása is a tervek között szerepel.


Gazdaságfejlesztés új iparterületekkel, ipari parkkal

Martfű két nagy iparterülete a Tisza Ipartelep és az északi iparterület (növényolaj- és sörgyár). A növényolaj-gyártás terén európai szinten kiemelkedik Martfű. Az élelmiszeripar fejlesztése a növényolaj- és a sörgyártásra épül a jövőben is.

Az északi iparterület – településfejlesztési koncepció szerint – bővíthető. A Tisza Ipartelep, a település legrégebbi ipari területének fejlesztése, az infrastruktúra hálózat felújítása is beépült a település fejlesztési koncepciójába. Martfű rendelkezik azokkal a potenciálokkal és kapacitásokkal, amelyek alapjai a versenyképesebb cipőiparnak.

A harmadik, a déli iparterület kialakítása folyamatban van. Martfű Településfejlesztési Koncepciójában ennek a területnek a bővítése is kiemelt szerepet kap. A Martfűre irányuló zöldmezős ipari beruházásoknak ez a célterülete. Az új ipari park kialakítása pályázati forrás bevonásával valósul meg. Az iparterületet közút kötné össze a 442-es úttal, és a terület teljes közművesítése is megtörténne. Ezzel a déli iparterület néhány éven belül akár egy 30 hektáros ipari területté nőheti ki magát.

A Déli iparterület és 442-es felőli bekötő út váza:

Az új iparterület iránt van érdeklődés, hazai és külföldi tulajdonú cégek is jelezték betelepedési szándékukat. Ide várnánk befektetőket, bármely ipar területről.

Az önkormányzat folyamatosan vásárol földterületeket, gazdaságfejlesztési, városfejlesztési céllal.


Foglalkoztatási támogatás

A munkaerő-piac összehangolására szolgáló foglalkoztatási paktum a Szolnoki járásban Martfű gesztorságával valósul meg. Ez a közel négyszázmilliós program elsősorban a munkanélküliek munkába helyezését szolgálja, foglalkoztatási támogatással, képzéssel. A program keretében az új, közművesített, betelepíthető iparterületen az önkormányzat támogatást biztosít a foglalkoztatásra a betelepülő cégek számára.

A fejlesztési tervekben és a foglalkoztatási paktumban is szerepel a Szolnok - Törökszentmiklós - Martfű háromszög térség kibontakoztatása, a környező településeket is erősítve.

 

Turizmus

Martfű egyik legdinamikusabban fejlődő ágazata a turizmus. A gyógyfürdőre és szállodára alapozott turizmus fejlesztésének újabb állomása a város gyógyhellyé nyilvánítása.

A Martfű Termál SPA jelentős fejlesztési elképzeléseihez csatlakozva, az önkormányzat a gyógyhellyé nyilvánítás alatt álló területet pályázati forrásokból rendezné, sétálóutca kialakításával, játszótérbővítéssel.

 

Kedvező adópolitika, képzett munkaerő, rendezett településkép és biztonság

Az önkormányzat kedvező helyi adópolitikával, iparterület és vállalkozásra alkalmas épületek biztosításával várja az újabb gazdasági szereplőket.

 Martfűn a viszonylag képzett munkaerő is előnyös a vállalkozások számára. A város lakossága elsősorban ipari területen dolgozik, így stabil munkaerőt jelentenek a helyi cégeknek.

A rendezett településkép és a biztonság is fontos szempont a gazdasági szereplők számára. A bűncselekmények száma minimális, Martfű megyei szinten is a legbiztonságosabb település.

A gazdasági mozgás új lendületet vett a városban, több vállalkozás indult, bővül vagy települt a városba az elmúlt időszakban, és nagyobb cégek is érdeklődéssel kísérik Martfű gazdasági fejlődését, és város is szívesen látja az új befektetőket.


Gazdasági kiadvány letöltése>>>