Martfűi pillanatok, közösségi események 2020.

 Egy év rendezvényeit, legszebb pillanatait, sikereit, eredményeit, meghatározó életképeit gyűjti csokorba a Martfű Média kisfilmje, melyet ezúton ajánljuk szeretettel honlapunk látogatóinak figyelmébe.



 A járvány megszakította Martfű város hagyományos közösségi rendezvényeinek sorát is. Sajnos le kellett mondanunk ünnepeinkről, fesztiváljainkról, évzáró rendezvényeinkről, és a következő év is hasonlóan indul. Most a legfontosabb az egészség, a védekezés, a közösségi programoknak még nincs itt az ideje. Alkalmazkodva a folyamatosan változó körülményekhez, számtalan értékes rendezvényt, pillanatot sikerült megörökítenünk 2020-ban is!

Igyekeztünk a lehetőségeinket minden téren kihasználni, friss, napi szintű információkkal ellátni az itt élőket, a Martfű Magazinon, a városi honlapon és közösségi oldalunkon keresztül. Fontos, hogy kitartóak, elszántak, elkötelezettek maradjunk a tájékoztatás, a közösség erősítése terén, ebben a nehéz helyzetben is. Köszönjük mindenkinek, aki információkkal, írásokkal, fotókkal vagy bármilyen formában segítette, segíti alapjaiban megváltozott tájékoztató munkánkat.

2021 az egymásra találás éve lesz!(?) Amikor maszk nélkül, másokat nem veszélyeztetve foghatunk kezet, ölelhetjük meg egymást, adhatjuk át magunkat ismét a találkozások örömének. A járvány tette igazán egyértelművé, mennyire fontosak vagyunk, hiányzunk egymásnak. Jó lesz ezt újra megélni, megünnepelni, aminek remélem, hamarosan eljön az ideje! Bezártság, bizonytalanság, idegesség, érzelmektől túlfűtött tájékoztatás, a digitalizáció teljes térnyerése. Ebben a világban kell újra megtalálnunk a helyünket egyénként és közösségként is, ha a veszélyhelyzet és a korlátozások véget érnek, 2021-ben. Így legyen!

Herbályné Kalmár Irén
médiavezető