Ne maradjanak olvasnivaló nélkül!

Kedves Olvasóink!

Nélkülöztünk a múlt évben, hónapokra maradtunk olvasó nélkül, és az új év sem indult másképp. A 2020. év azon rövid időszakaiban, amikor találkozhattunk, sokan éltek a kölcsönzés lehetőségével, sokan látogatták rendezvényeinket (77 gyerekeknek, családoknak, felnőtteknek, nyugdíjasoknak szóló rendezvényt összesen 1738 látogató). Önkormányzatunk és az Érdekeltségnövelő pályázat támogatásának köszönhetően állományunk az elmúlt évben is szépen gyarapodott, lett gazdagabb sok új kiadvánnyal, szám szerint 937 darabbal.



A vírushelyzet teremtette körülmények között is igyekeztünk, igyekszünk látogatóinkat, olvasóinkat szolgálni. A programok egy részét sikerült az online térbe áthelyezni, sikeresnek mondható Mesélde-sorozatunk. A havonta megtartott családi program helyett most az interneten hetente jelentkezünk mesefoglalkozásainkkal.  

Olvasóinkkal, kiscsoportjainkkal telefonon és az interneten tartjuk a kapcsolatot. Facebook oldalunkon pedig naponta jelentetünk meg a könyvtárral, irodalommal kapcsolatos tartalmakat. A személyes visszajelzésekből tudjuk, hogy ezek az apró bejegyzések is sokat számítanak olvasóink számára, kapcsot jelentenek a könyvtárral, a nehéz helyzetben egy-egy mosolygós pillanatot hoznak a mindennapokba.

A kölcsönzés lehetőségét a Művelődési Központ és Könyvtár zárvatartása alatt is biztosítjuk az idevonatkozó szabályok betartásával. Az olvasók igényeiket az 56/450-146 telefonszámon vagy a martfuvarosikonyvtar@gmail.com emailcímen, valamint Messenger üzenetben adhatják le. A visszavétel és a kölcsönzés a Művelődési Központ bejáratánál történik maszkban.

Ne maradjanak olvasnivaló nélkül, keressenek bennünket! Várunk mindenkit szeretettel folyamatosan bővülő kínálattal, könyvújdonságokkal, kölcsönözhető folyóiratokkal (Amiről az orvos nem beszél, BBC Good Food, Burda, Képmás, Kismama, Lakáskultúra, Magyar Konyha, Nők lapja, Nők lapja - Psziché, Praktika, Új ember, Vox, irodalmi, társadalomtudományi és természettudományos folyóiratok). Kövessenek bennünket a Facebookon is https://www.facebook.com/martfuivarosikonyvtar!

Székácsné Tálas Gabriella

Egy kis kedvcsináló:

Kepes András: A boldog hülye és az okos depressziós, 2020

Kepes András önironikus könyvében azt kutatja, lehetünk-e boldogok egy átalakuló és ellentmondásos világban. Csak a leegyszerűsítő magyarázatokban hiszünk, vagy képesek vagyunk – akár a kétellyel is megbarátkozva – kritikusan szemlélni önmagunkat és a jövőnket
(Forrás:bookline.hu)

 

Ken Follett: Egy új korszak hajnala, 2020 

1989-ben jelent meg a XII. századi Angliában, Kingsbridge-ben játszódó regényfolyamának első kötete: A katedrális. A történet folytatódott a XIV. és a XVI. században. Így született meg a Kingsbridge-trilógia. A most megjelenő, legújabb művében, a sorozat egy újabb részében pedig a X. századba lép vissza, és megírja A katedrális előzményét.
A Kingsbridge-sorozat: Egy új korszak hajnala, A katedrális, Az idők végezetéig, A tűzoszlop
(Forrás:bookline.hu)


Nagy Ádám Trencsényi László Veszprémi Attila: A Pál utcai küldetés - Mentsük meg Ernőt!, 2020

Szerezzük vissza a Pál utcaiak zászlaját! Óvjuk meg a grundot! És mindenekelőtt: Mentsük meg Ernőt! Itt Te alakítod a történetet, Te választhatod meg az utad. […]
A Molnár Ferenc regénye nyomán készült interaktív történetben minden jelentős fordulópontnál döntés előtt állsz, és ez a döntés határozza meg, melyik oldalon folytatod az olvasást.
(Forrás: bookline.hu)


Margit Auer: Mágikus állatok iskolája – Behavazva, 2020

Izgalmas téli kalanddal folytatjuk a népszerű sorozatot. A téli szünet előtti utolsó napon a gyerekek egyszerűen nem tudnak hazamenni. És ez még mind semmi...
Odakint szállingózik a hó. Miss Cornfield, az osztály és a mágikus állatok karácsonyi süteményeket sütnek - közben észre sem veszik, hogy a Winterstein iskola a hó fogságába esett! Leander és Henrietta riadtan bújnak a társuk mellé. Bezzeg Juri, a pingvin alig várja, hogy fejest ugorjon a hideg, fehér hóba...
(Forrás: bookline.hu)

 

Edith Eva Eger: Az ajándék - 12 életmentő lecke, 2020

A döntés című sikerkönyv szerzőjének új, inspiráló és gyakorlati tanácsokat tartalmazó kalauza segít, hogy megszabaduljunk a romboló mintáinktól és bénító gondolatainktól, s ezáltal szabadon élvezhessük az életet. […] Az ajándékkal Eger olyan kézikönyvet nyújt át olvasóinak, amely szelíden bátorít bennünket mindazon gondolataink és viselkedésünk megváltoztatására, amelyek a múltban gúzsba kötöttek bennünket.
(Forrás:bookline.hu)


Anne de Courcy: Chanel a Riviérán - A Côte d'Azur világa békében és háborúban, 2020

A Chanel a Riviérán a gondos kutatómunkát a remek elbeszélői stílussal ötvözve mutatja be a bőség és az éhezés, a hősök és kollaboránsok ellentmondásos korát egy olyan világban, amely a legragyogóbb magasságokból zuhant a mélybe, és egyaránt elénk tárva gazdagok és szegények, kivételezettek és elűzöttek sorsát.
(Forrás: bookline.hu)


Jojo Moyes: Áradó fény, 2020

[…]A kisváros öt mozgókönyvtárosának számtalan előítélettel és akadállyal kell megküzdenie, miközben úttalan utakon próbálják eljuttatni a tudás fényét és egy új világ ígéretét azoknak, akik talán sohasem foghattak eddig könyvet a kezükbe. Az ő személyes történeteiken, tragédiáikon és diadalaikon keresztül ismerhetjük meg az olvasás és a közösség igazi erejét.
Jojo Moyes, napjaink egyik legelismertebb írónőjének igaz történeten alapuló új műve az elmúlt évek egyik legnagyobb könyvsikere, magával ragadó, megható és lélekmelengető olvasmány.
(Forrás: bookline.hu)