Önkormányzati pályázat belterületi járdák felújítására

Az Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatására kiírt pályázat Belterületi utak, járdák, hidak felújítása céljára pályázat benyújtásáról döntött Dr. Papp Antal polgármester 2021. március 10-én. Martfű Város Polgármestere a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló törvényben foglalt jogkörében eljárva, az önkormányzati képviselők és a bizottságok tagjai véleményének kikérésével döntött az elsősorban a Munkácsy utat és a Rákóczi út páros (Gazdabolt felőli) oldalát érintő járdafelújításról.



A koronavírus világjárvány következményeinek elhárítása érdekében kihirdetett veszélyhelyzet továbbra is érinti a képviselő-testületek működését. A vonatkozó jogszabályok szerint veszélyhelyzetben a települési önkormányzat képviselő-testületének feladat- és hatáskörét a polgármester gyakorolja.

Az önkormányzat a Martfű, Munkácsy út Május 1. út és Levendula utca közötti, bal oldali szakasza (943 m), a Munkácsy út Május 1. út és Virág út közötti jobb oldali szakasza (592 m), a Martfű, Rákóczi út páros oldal felőli teljes szakasz (805 m) és a vasúti védőerdő mellett, a Galagonya utcáig terjedő szakasz (171 m) járdáinak burkolatfelújítására nyújtott be pályázatot.

Az igényelhető támogatás az önkormányzat adóerő-képessége alapján a fejlesztési költség 50%-a, de maximum 20 millió forint.

A pályázat kötelező melléklete, a munkálatokról szóló 2021. évben kiállított árajánlat, vagy tervezői költségbecslés.

A tervezői költségbecslés alapján a burkolatfelújítás költsége bruttó 30.2 millió, az igényelt támogatási összeg bruttó 15.1 millió, az önkormányzati saját erő összege bruttó 15.1 millió forint.

A járda burkolatfelújításhoz szükséges önerő biztosítására, Martfű Város Polgármestere az önkormányzat a 2021. évi költségvetése általános tartalékkeretének terhére kötelezettséget vállalt.

Járdafelújításra 3 millió forintot különített el az idei pénzügyi tervében a képviselő-testület, amihez képest komoly előrelépést jelenthet a pályázatban szereplő, kiemelt közlekedési útvonalakat érintő járdák felújítása.

– Az érintett járdák kisebb része új aszfalt borítást kapna, zömében pedig a betonjárda teljes cseréjével valósulna meg a beruházás – tájékoztatott Pápai János, a Polgármesteri Hivatal Műszaki Irodájának műszaki előadója. A pályázati döntés nyáron várható, így leghamarabb ősszel kezdődhetnek meg a tervezett járdafelújítások.

Herbályné Kalmár Irén