Újra itt lehettek körülöttünk a gyerekek és a szülők! – Gyermeknap Martfűn

Május 30-án vasárnap gyereknapi programokkal várta a családokat a Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár. A délutáni rendezvényen, 14 órától kézműves jásztóház, kismesterségbemutató és vidám játékok hívogatták a legfiatalabb korosztályt – a borús, esős idő miatt ezúttal nem a szabadban, hanem a kulturális intézményben –, majd 16 órától A hercegnő és a hét törpe című animációs film ingyenes vetítésére várták a kicsiket és nagyokat.



– Jó érzés, hogy ebben a helyzetben már fogadhatjuk a családokat, a gyerekeket az intézményben. Nagyon készültünk, hogy a kézműves foglalkozásokat a Művelődési Központ előtti téren tartjuk, de hát leszakadt az ég háromnegyed kettőkor, és így beköltöztünk a pódiumterembe. Örültünk, hogy sokan eljöttek, bejöhettek. A mozivetítés is rendkívül népszerűnek bizonyult, közel 160 fő volt a színház- és a moziteremben. Már alig vártuk, hogy az új vetítővászonnal a mozizás újraindulhasson.

Köszönjük a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Népművészeti Egyesület kézműveseinek, akik a Csoóri Sándor Alap támogatásával vettek részt a gyermeknapi rendezvényen, igényes és szép foglalkozásokat, bemutatót, kézműves vásárt tartva a gyerekeknek. A Művelődési Központ munkatársai pedig sokféle játékkal, társasjátékkal játszottak a gyerekekkel.

Igazán jó hangulat volt, és mi örültünk, hogy újra itt voltak körülöttünk a gyerekek és a szülők.

A program támogatói a Csoóri Sándor Alap, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és a Nemzeti Kulturális Alap voltak.

Herbályné Kalmár Irén

Tovább a képekhez>>>