A megemlékezés első részeként bukovinai táncokat láthattunk, Papp Zsóka és Csőke Milán, a Rákóczifalvai II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanulói szívet-lelket melengető néptánc előadásában. Köszönjük nekik és felkészítőiknek, Magyar Fanninak és Kabdebon Szabolcsnak.
– Ismerni kell a múltunkat! – hangsúlyozta ünnepi beszédében Rágyanszky István tanár úr Tamási Áron szavaival: „Aki nem ismeri múltját, nem értheti a jelent, amely a jövőnek hordozója."
Városunk alpolgármestere emlékeztetett: Az Országgyűlés 2010. május 31-én nyilvánította a nemzeti összetartozás napjává az első világháborút lezáró trianoni békediktátum aláírásának napját, június 4-ét. Kesergés és gyász helyett az erről szóló, (2010. évi XLV.) törvény kimondta: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”.
Mi, magyarok Trianon után százegy esztendővel is még mindig itt vagyunk a Kárpát-medencében, Erdélyben, a Vajdaságban, a Felvidéken vagy Kárpátalján is. Magyarul beszélünk és tanulunk, vannak magyar nyelvű újságaink, rádióink, és pezsgő magyar kulturális életet élünk. Mindez a közös sikertörténetünk! A gyász és a fájdalom mellett június 4-e annak az összetartozásnak a napja is, amely feladataink meghatározásakor irányt mutat a jövőre nézve.
Az első világháborút lezáró békerendszer alapján az akkori Magyarország népessége a mai állapot szerint nyolc államban találta magát, és vele együtt történelmi és kulturális emlékhelyeinek nagy részét is. Például Románia nagyobb területet kapott, mint a jelenlegi Magyarország, 10,7 millió embert szakítottak el Magyarországtól, elvették az ország gyárainak felét, vasútvonalainak 60 százalékát és 92 városát. Az országnak nem volt többé só-, ezüst- és aranybányája. Elveszítettük fenyveseink 97, lombhullató erdeink 85 százalékát.
És ami a lelkeket illeti: 300 ezer lélek került Ausztriához, 3,5 millió Csehszlovákiához, 5,3 millió Romániához, 4,1 millió Jugoszláviához (beleértve Horvát-Szlavónország 2,6 millió lakosát). Magyarországon az összmagyarság alig kétharmada, 7,6 millió fő maradt.
A rideg számok mögött emberi sorsok, tragédiák vannak. Nem lehet leírni azt a szenvedést, amit az egész ország akkor átélt. Erre ma sem szabad legyinteni: „nem számít, régen volt…” – figyelmeztetett visszaemlékezésében Rágyanszky István.
A hiteles összegzést korhű dokumentumok, családi relikviák is segítették, amelyeket érdeklődéssel forgattak a megemlékezés résztvevői.
Filmvetítéssel is készültek erre a napra a szervezők. A 2015-ben bemutatott film „Anyám és más futóbolondok a családban” címmel, életkép a XX. századi magyar történelem viharáról, egy igazi szívet melengető családregény Fekete Ibolya nagysikerű rendezésében.
A vetítés különlegessége volt, hogy maga a rendező segített a Művelődési Központ munkatársainak abban, hogy a filmet megkapjuk és láthassa a martfűi közönség a Nemzeti összetartozás napja alkalmából szervezett megemlékezésen.
Herbályné Kalmár Irén