Szolnoki gyerekek természetismereti foglalkozásokon jártak Martfűn

A Szolnoki Szakképzési Centrum a nyári szünidőre napközis táborokat szervezett a dolgozói iskolás gyerekeinek. Az utolsó három hét egy-egy délelőttjén mikrobuszokkal kijöttek Martfűre, a Városszépítő Egyesület által megtartott természetismereti foglalkozásokra.



Igyekeztem úgy összeállítani a „tanulni valót”, hogy lekösse őket, érdekes is legyen, könnyen meg is jegyezhető, a válaszokat együtt találják ki stb. Így csodálhatták meg indításként a virágnyílásokat gyorsított felvételen, ami még a legpesszimistább (mit fogunk itt csinálni?) gyereket is „megfogta”.

Sokat, sokféle megközelítésben beszéltem nekik a fákról, az erdőről. A „Miért kell fát ültetni” témán belül megbeszéltük az oxigéntermelésüket, a hőmérséklet csökkentő hatásukat, szó esett a madarak fészkelőhelyeiről, a különböző méretű állatok életteréről. A ”mi a hasznuk” kérdéskörben a fák gyógyhatású levél - virág - terméséről, és, hogy mire használja az ember a fákat „életükben” és kivágásuk után.

Gyakorlatban összeválogatták a legismertebb fák alakjáról, leveléről, virágjáról, terméséről, és más nagyon jellegzetes részéről készített képeket, de a környezetvédelem híres fotóanyagából készült kirakókkal is megküzdöttek. Ebben Gajdos Bernadett - fiatal tagunk - volt a segítségükre, aki a technikát is kezelte Jakab Nellivel. (Mindketten évek óta résztvevői a Városszépítő táborainknak.)

Volt magismeret, amely népszerű a felnőttek és a gyerekek körében is. Mi készül a kétféle kukoricából, mi zörög a gubóban, miben különbözik a búza és az árpa kalásza, vagy a csicseriborsó és a felesborsó stb.

Beszéltünk a gyümölcsfajtákról (tisztáztuk, hogy az eper a fán terem, az a másik a szamóca vagy földieper), a zöldségfélékről, hogy a dinnye bizony zöldségféle és nem gyümölcs.
Megnézték és megbeszéltük, hogy melyek azok a kis állatkák, amelyek szorgalmasan falatozzák a gyümölcsfák egyik fő kártevőjét, a levéltetveket, vagy melyek a beporzók. Tudták, hogy mindkét csoport nagy hasznot hajt az embereknek! Öröm, hogy sokat tudtak ezekről a dolgokról, hiszen már 2. osztálytól tanulják.

Ahogy elnéztem az arcukat, a Tisza mondát, miszerint a szamárkórót legelésző csacsi által húzott eke készítette barázdában folydogál a Tisza, attól lett olyan kacskaringós, hát nem nagyon hitték a gyerekek! De Pásztor Gyula tisztázta velük a folyásirányt, a Tisza jobb és balpartját, a folyó partot építő és romboló tevékenységét. Sőt, egy hatalmas nyárfa tuskójánál az évgyűrűket is megbeszélték.

A Tisza Cipő Horgásztanya, amely helyet adott a foglalkozásoknak, a Tisza, a Tisza part – amely nagyon más, mint Szolnoknál –, mind jól kiegészítette azokat, amelyeket elméletben és gyakorlatban hallottak.

A foglalkozásokon túl kaptak TermészetBúvár Magazinokat, állatos könyvjelzőket, matricákat.

Összességében a gyerekek érdeklődők, néhányan közülük meglepően tájékozottak voltak, de a többieket is be lehetett vonni a közös munkába.

Nekünk élmény volt velük foglalkozni, alkalomról-alkalomra formálni, módosítani, színesíteni az együtt töltött időt. Reméljük, ők is jól érezték magukat!

Vinczéné Balogh Magdolna

elnök

Tovább a képekhez>>>