A múltunk egy darabja, örökségünk a mai napon újra a szemünk elé tárulhatott. Szombat délelőtt 10 órától a martfűi Tisza Ipartelepen található cipőgyár legrégibb épületébe látogathattunk el. A cseh Bata cég tervei alapján készült épület mára emblematikus jelképévé vált a városunknak.
A Hely- és Ipartörténeti Gyűjteményben a Martfű születik kiállítás mutatja be azokat a történéseket, melyek elvezettek odáig, hogy Jan Antonin Bata megálmodta és felépítette a cipőgyárat és a köré épülő gyárvárost. Sajnos a terveknek csak negyede valósulhatott meg, mert a háború közbeszólt.
A munka az ’A’ gyárban 1941-42-ben kezdődött meg az Érsekújvárról érkezett munkások szakmai irányításával. Mindeközben a gyárral párhuzamosan felépült lakótelep házai is megteltek élettel.
A helyszínre érve, a rövid történeti felvezető után a látogatók meghallgathatták Forgács Imréné visszaemlékezéseit, aki 1965-től dolgozott a szabászaton, majd 1980-tól egészen 2003-ig töltötte itt a munkás éveit. Az ő elbeszélése alapján szemünk elé tárult az az embertömeg, amely egykor megtöltötte élettel a cipőgyárat. Megtudtuk, mely munkakör hol kapott helyet az épületben és azt is, kit neveztek „ablakos szabásznak”, és miért került fel a szégyenfalra az, akit ezzel a jelzővel illettek. Megismertük a munkás fiatalok hétköznapjait, valamint azokat a szabadidős tevékenységeket, kulturálódási és művelődési lehetőségeket, melyben részük lehetett a munka után.
Segítségünkre volt még Kun Lajosné, aki bár személyesen nem tudott jelen lenni, de leírta emlékeit, mellyel hozzájárult ahhoz, hogy még színesebbé váljon a közös emlékezés. Éva néni 1968-tól 2008-ig dolgozott a cipőgyárban, átélte a fénykort és az átalakulás éveit is.
Rágyanszky István alpolgármester a munkaiskoláról mesélt, azokról az időkről, amikor a gyárban dolgozó fiatalok az iskolapadban töltötték a szabadidejük nagyrészét tudásuk gyarapítása céljából.
A visszaemlékezések lehetővé tették, hogy a Magyarországon egyedüli, de számos Bata-városban ugyanazon tervek alapján megépített Bauhaus-stílusú épület oszlopai között ott láthassuk a szalag mellett dolgozó munkásokat, érezzük a vasszigort és fegyelmet, melyet az akkori vezetők elvártak tőlük.
A séta végén az alagsori helyiségekbe vezetett az utunk, mely egykor „légópinceként” működött, s melyet a háború évei alatt többször is használtak. Felidézésre kerültek a hidegháborús időkből ismert légópince próbák és a háborús hangulat is, mely ezeket átjárta. Kunné Éva nénitől azt is megtudtuk, hogy itt volt az irattár, a szabászati hulladék raktár, az öltözők, a büfé és raktárak, egészen 1983-ig. Ekkorra épült fel a kék szociális épület.
A gyár jelenleg raktározási funkciót lát el, melyről az ott dolgozó Pálinkás Zsolt mesélt a gyárépület bejárása során. Köszönettel tartozunk Benedek Tibornak és a Legero Hungária Cipőgyártó Kft-nek, hogy lehetővé tették ezt a múltidéző utat.
A Kulturális Örökség Napja nem ért véget a délelőtti programmal. A Hely- és Ipartörténeti Gyűjtemény és a Pécskői Család Kerámia Gyűjteménye rendkívüli nyitva tartással várta a látogatókat 15 és 18 óra között. A tárlatvezetést kiegészítették a régmúltat idéző dokumentumfilmek, reklámok, interjúk levetítése, melyek újabb ismeretekkel és érdekességekkel szolgáltak a múzeumba látogató közönség számára.
Darida Andrea