Karneváli hangulat a Martfűi József Attila Általános Iskolában

Farsangi hozzávalók: farsangi fánk, ötletes jelmezek, szülők, akik segítettek az elkészítésben, szülők, akik örömet okoztak az Incsi-fincsi büfében, tombolát sorsoltak, értékeltek. Pedagógusok, akik koordináltak, versenyt szerveztek, felügyeltek, produkciót tanítottak be. Gyerekek, akik táncoltak, buliztak, versenyeztek és nagyon-nagyon élvezték ezt napot!



Gyerekzsivajjal és jelmezesek tarka forgatagával telt meg a Martfűi József Attila Általános Iskola intézménye, ahol a diákok pedagógusaikkal közösen ünnepelték a farsangot és búcsúztatták a telet 2020. február 7-én. 

A szülőkből álló zsűrinek ezévben sem volt könnyű dolga. A tanulók ötletes, látványos, humoros maskarákkal készültek a vidám felvonulásra: volt, aki varázslónak, volt, aki pantomimesnek öltözött, de a szuperhősök sem mentek ki a divatból, Batman és Pókember is tiszteletét tette. Az alsós lányok közt hercegnő, boszorkány, angyalka és kisördög is akadt.

Az idei évben is Incsi-fincsi büfé várta a diákokat: hogy senki ne maradjon éhes, a Szülői Munkaközösség lelkes tagjai finom falatokkal készültek a farsangolók számára.

Az egyéni jelmezes felvonuláson túl, voltak osztályok, akik közös produkcióval teremtettek karneváli hangulatot az iskola tornatermében. Az eredmény pedig önmagáért beszélt: vidám hangulat, taps, mosolygó tanulók és pedagógusok.

Az iskola pénteki mulatsága igazán jó hangulatban telt. A parádé után az alsó tagozatos diákok játékos sportvetélkedőn vettek részt Fülöp Zoltán vezényletével, aki a feladatokat e jeles időszak köré szervezte.

A farsangi rendezvény sikeréért ezúton szeretnénk köszönetet mondani támogatóinknak:

1.a, 1.b, 2.a, 2.b, 3.a, 3.b, 4.a, 4.b, 5.a, 5.b, 6.a, 6.b, 6.c, 7.a, 7.b, 7.c, 8.a, 8.b és 8.c tanulói és szülői munkaközösségei,

Martfűi József Attila Általános Iskola Szülői Munkaközössége,

Hóvirág Akciós Áruk Boltja - Fehérné Kókai Anita,

Juhászné Hidvégi Edit,

Lilla Papír- és Írószer - Gál Attila,

Szekeres Mónika Gizella önkormányzati képviselő,

Virág Világ - Bagdán Sándor,

„Boldog Gyermekekért” Alapítvány.

Mészáros Ágnes

Tovább a képekhez>>>

2020-02-26 17:01