A Bácsvíz Zrt-vel kötendő üzemeltetési szerződésről is tárgyal a mai, május 17-i rendkívüli ülésén a képviselő-testület.
A víziközmű-szolgáltatásról szóló törvény ez év júliusában életbe lépő rendelkezése szerint víziközmű kizárólag az állam, a települési önkormányzat vagy önkormányzati társulások tulajdonába tartozhat. A közigazgatási területén az ellátásért a települési önkormányzat felel.
Víziközmű szolgáltatás végzésére működési engedélyt azonban csak gazdasági társaság kaphat, és jogszabályban meghatározott feltétel az is, hogy legalább 150 000 felhasználói helyre ki kell terjednie a szolgáltatásának.
Jó hangulat, sok versenyző, kiváló szervezés, népes néző- és szurkolótábor. A sportrendezvények egyik népszerű versenye, mely évről évre hívja és várja a martfűi sportbarátokat közös mozgásra kerékpáron és futócipőben, duatlon kicsiknek és nagyoknak, hat korcsoportban. Az idén április 26-án az időjárás is hozzájárult a zavartalan versenyzéshez.
2012. január 1-től kétszer, áprilisban és októberben munkatársaival leolvastatja a vízórákat a Településellátó Szervezet, majd, a leolvasott tényleges adatok alapján, elszámoló számla készül. Az április 1-től 30-ig tartó leolvasási időszak lezárultával, a napokban kapják kézhez a fogyasztók az előző, decemberi és az áprilisi leolvasás közötti időszakra vonatkozó elszámoló számlákat.
Az öt négyágyas és egy nyolcágyas szobával (ágynemű, mosdókagyló, hideg-melegvíz, hűtőszekrény, televízió), számos közös helyiséggel (jól felszerelt konyha, mosdó-zuhanyzó, társalgó) ellátott faházban huszonnyolc fő elhelyezésére van lehetőség. A csendes, szép környezetben lévő üdülőtől a Balaton néhány perces sétával érhető el.
Rendkívüli aktivitással vettek részt az itt élők, óvodások, iskolások, civil közösségek a Tavaszi Városszépítő Akcióban, a közterek, parkok takarításban, az általános és a középiskola kerítésének festésében, a fa, cserje és virágültetéseken. Összesen közel ötszázan töltötték a péntek vagy szombat délelőttjeiket a helyi közösségért végzett önkéntes munkával március végétől május közepéig.
Az elmúlt hétvégén, május 12-én szombaton az alsó tagozatos általános iskolások, szüleik és pedagógusok virágültetési akciójától volt „hangos” a Szent István tér és a Munkácsy út. A „Heineken Hungária Martfűért” jótékonysági program támogatásának köszönhetően, a Heineken önkéntesei és a Martfűi Városszépítő Egyesület közös virágültetési akciójára is ezen a napon került sor.
Az önkormányzat által szervezett tavaszi városszépítő akció keretében közel 500 ezer forint értékben ültettek, gyerekek és felnőttek, kisgyermekes szülők közterekre virágokat, cserjéket és fákat. A Heineken jótékonysági program keretében, az itt élők internetes szavazatai alapján, a Martfűi Városszépítő Egyesület nyerte el a második helyezést, így 500 ezer forint támogatást fordíthattak cserje-, fa- és virágültetésre. A jótékonysági akció és a városszépítő megmozdulás látványos eredménye a megszépült Szolnoki út.
A költészet napja minden esztendőben kiemelt ünnepe a Városi Könyvtárnak, melynek szervezésében ez évben is színvonalas városi szavalóversenyen emlékeztek meg József Attila születésnapjáról, a költészet, a vers és versmondás kedvelői. Szólj költemény címmel két délután, több korosztályban várta a versmondókat a művelődési központ pódiumtermének kisszínpada.
Ők azok, akikre mindig számíthatunk, örömünkben, bánatunkban velünk vannak. Az édesanyák. Minden évben május első vasárnapjára esik az édesanyák ünnepe. Az édesanyáké, akik felneveltek, óvtak, védtek szeretettel, elhalmozva és elindítva bennünket az élet rögös útján.
Rendben zajlanak az érettségi vizsgák a Damjanich János Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégiumban. A végzős gimnazisták, a nappali intenzív tagozatosok és a szakközépiskolások ott jártunkkor, május 9-én nyolc óra előtt, épp a történelem írásbeli érettségi kezdésére készültek, ki mosolygósabban, ki gondterheltebben.
Édesanyák, nagymamák, dédmamák és az irántuk érzett szeretet, megbecsülés, hála az, amely május első vasárnapján mindenki szívét melegséggel tölti el. Martfű óvodáiban és a bölcsődében izgatottan készültek a kisgyermekek valamennyi csoportban, hogy kedves műsorukkal, virágaikkal örömet okozhassanak az édesanyáknak és a nagymamáknak.
Látogatók száma: 105707
| A szavazás szünetel |





















