Kultúra

Szép gondolatnak tartottam, hogy a népénekek egyszerű áhítata, az emberi hang, amit falusi templomokban is hall az ember, nem fenséges, az orgonával mégis mind a kettő felemelkedik, és felemeli a lelkeket. Azét is, aki énekel, és azét is, aki hallgatja – vallja Szamosi Szabolcs orgonaművésszel közös koncertjeiről Sebestyén Márta. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas népdalénekes, előadóművész és Szamosi Szabolcs orgonaművész „Nyújtsd ki mennyből” koncertje igazi zenei élményt kínált 2019. augusztus 16-án Martfűn, a Szent Tamás-templomban.

tovább»


2019-09-05 17:01

Augusztus első hétvégéjén immár 7. alkalommal rendezték meg a Szocijármű Kiállítást és Nosztalgia Találkozót Szolnokon a Tiszaligetben. A négy napos rendezvény első három napja a veterán járművek tulajdonosainak szólt, vasárnap reggel 8-tól azonban bárki megcsodálhatta a több mint 300 szocialista járművet és a mintegy 50 egyéb veterán autó- és motorcsodát a ’60-’80-as évekből.

tovább»


2019-09-05 11:25

A Országos Rejtvényfejtő Verseny minden évben várt, nagy esemény intézményünkben. Büszkék vagyunk arra, hogy évről évre helyet adhatunk ennek a rangos, nagy érdeklődésre számot tartó rendezvénynek. A Martfűi Ünnepi Napok keretein belül immár 22. alkalommal hirdetett egyéni versenyt városunkban a Rejtvényfejtők Országos Egyesülete 4 kategóriában, kezdők, haladók, mesterjelöltek és mesterek részére.

tovább»


2019-08-28 14:00

Különleges előadásra készül a Szolnoki Szimfonikus Zenekar augusztus 24-én. A Maestro Izaki Masahiro vezetésével megvalósuló A TŰZ és A VÍZ MISZTIKUMA produkció az ősi elemeket jeleníti meg többféle tánccal, közel 150 fős mozaikkórussal és 70 zenész közreműködésével. 100 fáklya lobogása tüzesíti a hangulatot de tűz lobog majd a komolyzenében is, hisz olyan zeneszerzők darabjai lesznek hallhatóak ezen az estén, mint Stravinsky, Borogyin, Händel, vagy Verdi.

tovább»


2019-08-23 12:56

A népmesék misztikus száma, a hármas jut eszembe, amikor a három királyfi elindul, hogy szerencsét próbáljon, megtalálja útját és önmagát, legyőzze a nagy gonosz sárkányt és elnyerje a királykisasszony kezét… Úgy indult el ez a három fiatal alkotó Martfűről, szülővárosukból, az otthonukból, hogy megvalósítsák álmaikat sok-sok kaland, tanulás, alkotói öröm, olykor kétség és vívódások között.

tovább»


2019-08-15 16:29

Nézd meg, hogyan építik fel a jurtát, próbáld ki az íjakat és süss lepényt kövön a Besenyszögi Hagyományőrző Íjász Egyesülettel!  Nemezelhetsz Lévay Zsófia szabadkai nemezkészítővel, és 
kipróbálhatod a lószőr-ékszerek készítését Fodor Katalinnal Gömörszőlősről.

tovább»


2019-08-14 15:27

A képviselő-testület április végén megalkotott, közművelődésről szóló új helyi rendelete alapján: Martfű Város Önkormányzata a közművelődési feladatai ellátásáról az általa alapított és fenntartott művelődési központ típusú közművelődési intézmény: a Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár útján gondoskodik.

tovább»


2019-08-14 15:08

Csak az a település életképes hosszútávon, amely a közösségekre épül, hagyományait életben tartja, értékeivel jól bánik – vallja Asztalosné Kocsis Enikő, akinek a Magyar Népművelők Egyesülete egyesületi plakettet adományozott a hosszú időn keresztül végzett kimagasló szakmai tevékenységéért.

tovább»


2019-08-13 13:28

Vajon mennyire befolyásolhatjuk sorsunkat, saját kezünkbe vehetjük-e az életünk irányítását? És ha igen, akkor mit kell tennünk érte, hogyan valósíthatjuk meg álmainkat? Ezekre a kérdésekre kereste a választ Soma Mamagésa „A hétköznapi élet mágiája, avagy a tudatosság teremtő ereje című előadásában, augusztus 8-án, Martfűn.

tovább»


2019-08-09 13:08

A nyári szünet első napjaiban kézműves táborba vártuk a gyerekeket, ahol a Csoóri Sándor Alap támogatásával 30 gyerek öt napon keresztül hat népi kismesterséget próbálhatott ki. A szervezésben Juhászné Hidvégi Edit, mézeskalácskészítő-díszítő, a Kézművs Ház szakmai vezetője állt a művelődési központ dolgozói mellett. A tábor célja, hogy a Tiszazugban egykor általánosan használt alapanyagokkal – agyag, szalma, csuhé – egy-egy mesterség kezdő lépéseivel és a hagyományos díszítési lehetőségekkel megismerkedjünk. Az első napot a Házi áldás című papírszínházas mesével kezdtük és a Pécskői Család Alföldi Kerámia Gyűjteményében néztük meg a népi használati eszközöket, különösen azokat, melyek készítését táborozóink is kipróbálhatták a hét során.

tovább»


2019-08-01 15:35

Évek óta hagyomány, hogy a Modern Táncműhely a nyári időszakban tábort tart a növendékeknek, ahol alkalom adódik arra, hogy mélyebben belemerüljenek a táncművészet tudományába, kidolgozzák az alapokat és új koreográfiákat teremtsenek meg. Az öt nap alatt olyan intenzív ismereteket szerezhetnek, amelynek köszönhetően szeptembertől már megalapozott szakmai fejlődéssel folyhat a munka.

tovább»


2019-07-25 15:43

Több fellépésnek tudtunk eleget tenni ezen idő alatt. Részt vettünk a Martfűi Adventi Gálán, az ugyancsak Martfűn megrendezésre kerülő IX. Alföldi  Kolbász- és Hurkatöltő Fesztiválon és a martfűi évzáró Táncgála rendezvényen.

tovább»


2019-07-25 14:26

A Csoóri Sándor Alap 2018. évi pályázatán a Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár a Kézműves Házzal együttműködve nyert támogatást a népi kismesterségek, népművészet megismertetésére. Ennek segítségével szakkörön, játszóházakban, kézműves foglalkozásokon ismerkedhettek meg a gyerekek és szüleik a hagyományos népi motívumokkal, a Tisza mentén honos mesterségekkel és azok alapanyagaival.

tovább»


2019-07-25 14:20

Befejezéséhez közeledik a Művelődési Központ pódiumtermi zongorájának nagyjavítása. A beruházást a 2019. évi költségvetésében Martfű Város Önkormányzata 400 ezer forint + áfa összeggel támogatta.

tovább»


2019-07-23 15:40

Nyári zsongás címmel tartott tábort a Városi Könytvár és a Hely- és Ipartörténeti Gyűjtemény 2019. július 8-12-ig. A sokszínű programkínálat elsősorban az alsó tagozatos korosztályt szólította meg. Meséléssel, néptánccal, mozgásos játékokkal, közös daltanulással telt el az öt nap. Mindegyik alkalommal megismerkedhettek egy-egy népi kismesterséggel is.

tovább»


2019-07-17 13:07

2019. július 12-én nyílt meg Szikszay Tamás „Portrék” című kiállítása a Martfű Városi Művelődési Központban. Martfű 30 éve város. Ebből az alkalomból indította a kulturális intézmény azt a sorozatát, amelyben a vizuális kultúra területén dolgozó, tehetséges martfűi alkotókat mutatja be.

tovább»


2019-07-16 10:51

Rock and roll, sport, veterán járművek és fegyverek jegyében telt a szombat a Művelődési Központban. A Martfűi Hely- és Ipartörténeti Gyűjtemény 5. alkalommal csatlakozott a Múzeumok Éjszakája országos programsorozatához és 3. alkalommal színesítette Veteránjármű Találkozó a rendezvényt.

tovább»


2019-06-28 14:58

2019. június 20-án nyílt meg Busi Hunor emlékkiállítása a Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár galériájában. A megnyitón jelen voltak a családtagok, hozzátartozók, ismerősök, a Szolnoki Művésztelep munkatársai és vezetőjük, Verebes György, Munkácsy-díjas festőművész is, akiket Asztalos Árpádné intézményvezető nagy szeretettel köszöntött.

tovább»


2019-06-26 14:21

A Múzeumok Éjszakája országos rendezvénysorozathoz kapcsolódva immár harmadik alkalommal gyűltek össze veterán járművek a Művelődési Központ körül Martfűn, június 22-én.

tovább»


2019-06-25 15:20

2019. június 13. és 17. között 90. alkalommal került megrendezésre az Ünnepi Könyvhét, a kortárs magyar irodalom legnagyobb szabadtéri ünnepe. Az első ünnepi könyvhetet 1929. május 12. és május 20. között tartották meg. Ehhez az egyedülálló magyar kulturális rendezvénysorozathoz évről évre változatos programokkal csatlakozik könyvtárunk is.

tovább»


2019-06-24 16:21

Újabb színvonalas zenei képzésnek ad otthont a Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár. A Szolnoki Szimfonikus Zenekar Masterclass zenei kurzusa 2019. június 11.-től öt napon át tölti meg komolyzenével a kulturális intézményt. Martfű harmadjára ad otthon a mesterkurzusnak.

tovább»


2019-06-14 14:53

Kiemelkedő eredményeket értek el városunk mozgásművészeti csoportjai az elmúlt nevelési évben. A Martfű Néptáncegyüttes Nívódíjas minősítést kapott, a Modern Táncműhely, a Balance Művészeti Egyesület, a Dalma Dance Klub és a Szilver Művészeti Iskola növendékei számtalan országos szakmai díjat nyertek. Sikeres és színvonalas produkcióikból hozták el a legjobbakat ajándékul 2019. június 8-án, a Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár évzáró Táncgála műsorára.

tovább»


2019-06-11 17:14

Újabb színvonalas zenei képzésnek ad otthont a Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár. A Szolnoki Szimfonikus Zenekar Masterclass zenei kurzusa 2019. június 11.-től öt napon át tölti meg komolyzenével a kulturális intézményt.

tovább»


2019-06-07 14:29

Mezőtúri és helyi hímzők közös kiállításon mutatják be, anyagba öltve, a magyar népművészet hagyományait a martfűi művelődési központban.

tovább»


2019-06-04 14:41

Az idei évben a Balance Művészeti Egyesület több versenyen vett részt, mint az előző években. A növendékek nagy izgalommal várták a már ismert versenyeket, és a számukra még ismeretlen fesztiválokra is nagy szorgalommal készültek. A 2018/2019-es tanév tavaszi versenysorozatában a növendékek három országos és egy nemzetközi versenyen mérhették össze tudásukat, kivétel nélkül olyan növendékekkel, akik iskolarendszerben tanulják a kortárs- és moderntáncot (ez heti 10-12 óra táncoktatást jelent, ezzel szemben növendékeink heti 2, illetve különórákkal együtt heti 4 órában tanulják a különböző technikákat). Ennek fényében eredményeinket még értékesebbnek érezzük.

tovább»


2019-05-22 11:00