Önkormányzat






































Lezárult a szavazás - a bányagödör fásítása kapta a legtöbb szavazatot.

Milliós támogatás egy helyi kezdeményezésnek A Heineken Hungária jótékonysági kezdeményezése idén is folytatódik

Immár harmadik alkalommal indította útjára jótékonysági kezdeményezését a Heineken Hungária Zrt. A Sopronban és Martfűn sörgyárat üzemeltető cég az akcióval közvetlenül a város lakosságát kívánja támogatni, és olyan célok megvalósítását elősegíteni, amelyek sokakat érinthetnek pozitívan. A "Heineken Hungária Sopronért / Martfűért" program fővédnökei Dr. Fodor Tamás, Sopron polgármestere és Dr. Urbán-Szabó Béla, Martfű alpolgármestere.


Az először 2008-ban elindított jótékonysági program egyre népszerűbbé vált a helyi közösségek körében, akik hamar felismerték, milyen jelentőséggel bír, ha ők maguk is beleszólhatnak abba, hogy a támogató által biztosított forrást milyen célra fordítsák. A tavalyi évben már közel 40.000 szavazat érkezett a program hivatalos weboldalain a támogatható kezdeményezésekre. Az eddig támogatást elnyert szervezetek már jórészt meg is valósították azokat a célokat, amelyeket a pályázási folyamat kezdetén megálmodtak. Martfűn a Portyázó Porontyok Alapítvány az óvoda játszóterét bővítette, a Jóreménység Klub Egyesület pedig egészségügyi szűrővizsgálatokat és felvilágosító előadásokat szervezett a város lakosságának; Sopronban a Sopronért Mentő Alapítvány még további forrásokat gyűjt egy új mentőautó beszerzéséhez, míg a Rösch Frigyes Sopron Város Tűzvédelméért Alapítvány 144 pár speciális tűzvédelmi kesztyűt vásárolt a helyi tűzoltóknak.


Ebben az évben is a program fővédnökei tettek javaslatot arra, hogy milyen kezdeményezések induljanak a Heineken Hungária Zrt. által felajánlott támogatásért. Így Urbán-Szabó Béla alpolgármester úr javaslatai alapján Martfűn azt dönthetik el a városlakók, hogy a város virágosítására, a bányagödör fásítására vagy az Óváros Hunyadi út fásítására fordítsák a felajánlott összeget.


A szavazás 2010. december 15-én éjfélkor lezárult.

A szavazás végeredménye
1. Bányagödör fásítása - 1039 szavazat
2. Hunyadi úti terület fásítása - 655 szavazat
3. Városvirágosítás - 34 szavazat


Részletes információ a program hivatalos weboldalán, a http://www.heinekenmartfuert.hu/ oldalon, ahol az egyes szervezetek, illetve a megvalósítandó célok bemutatkozása is megtalálható.


A felajánlott támogatás összege egymillió forint, az ünnepélyes eredményhirdetésre december 21-én kerül sor.

2011-03-28 21:55