Középpontban az „európai nő”

Különleges pályázatot készített 2014 februárjában a Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár, francia és litván partnerekkel közösen. Az európai uniós támogatással, az Erasmus Plusz pályázat keretében megvalósuló, nemzetközi felnőttképzési program a Femin’Art, női művészet címet kapta, pedagógiai eszközként, kifejezésmódként pedig a képzőművészetet választották megálmodói.



A programsorozat első, martfűi rendezvényeiről Asztalos Árpádnét, a Művelődési Központ igazgatóját kérdeztük.

–      Nagyon örülünk, hogy ez a projekt itt indult most Martfűn, Magyarországon. Október 23-tól 26-ig dolgoztak együtt francia, litván és magyar résztvevők, és szép programot sikerült összeállítanunk a társországok koordinátoraival együtt.

Egy kétéves programban már részt vettünk ezekkel a partnerekkel, aminek Men’Art volt a címe, és néptánc, népzene, népdal témában dolgoztunk martfűi felnőttekkel. Az is egy felnőttképzési program volt, ami az identitástudat-fejlesztést, és egyáltalán a személyiségfejlesztést célozta meg pedagógiai programjában, a néptáncon, népzenén keresztül. Ezt a programot folytatjuk most, ahol a nő, az európai nő a központi téma, a női lélek, a nők bekapcsolódása a közéletbe. A női hangok, a női gondolatok megszólalását segíti ez a pályázat.

Október 23-án érkeztek vendégeink Budapestre, és rögtön egy nagyon szép kiállítást néztünk meg a Bartók ’29 galériában. Verebes György festőművész segítségével jutottunk el oda, és a „Női vonal III” című kiállítást néztük meg.

Harminckét női alkotó, festő mutatkozott be ezen a kiállításon, ami egy nagyon jó, lelki indító volt.

24-étől Martfűn dolgoztunk, szakmai elméleti előadásokkal és gyakorlati foglalkozásokkal. Az elméleti részben szerették volna megismerni a partnereink Martfűt, Martfű történetét, ehhez Vas Béla muzeológust, etnográfust hívtuk segítségül. Eiler Zita kolléganőm a hely- és ipartörténeti gyűjteményt, fiatal városunk történetét mutatta be. Délután pedig Gonda Istvánné óvodavezető, városunk képviselőtestületének tagja mutatta be a nők helyzetét Martfűn 1938-tól napjainkig. Ezt követően mindenki a saját országáról mesélt, hogy mennyire más, különböző a nők helyzete, a nők történelmi helyzetének alakulása.

A képzőművészet az a művészeti ág, amit segítségül hívunk ebben a projektben. A szakmai, gyakorlati munkát két művész tanárunk segítette, Peres Kinga és Czenéné Katona Évi. Gyurcsek Ferenc Munkácsy-díjas szobrászművészünk is segített a háttérben. Kerámiamunkákkal, agyagmunkákkal dolgoztak a projekt résztvevői, a másik szekcióban pedig textilmunkák készültek.

A közel ötvenfős csapat nagyon szép közös és egyéni dolgokat alkotott, kreatívak, nyitottak voltak.

Délután ellátogattunk városunk főterére, megnéztük köztéri szobrainkat, épületeinket, és a két templomba is látogatást tettünk vendégeinkkel.

Az este folyamán próbáltunk a lelki inspirációhoz adalékot adni, verses-zenés programmal, martfűi fiatalok közreműködésével. Francia barátaink irodalmi estet mutattak be, litván barátaink énekkel és dorombhangszerrel járultak hozzá a művészeti esthez. Büszkén mutattuk be a martfűi néptáncegyüttes kis műsorát, utána pedig táncházba hívtuk vendégeinket.

A művészeti esteken nagy örömmel fogadtuk helyi vállalkozóinkat, akik magyaros vacsorával járultak hozzá a programunkhoz nagyon szépen, nagyon finoman, és kitettek magukért. Örömmel láttuk vendégül az Albert Gasztropincészetet a borkóstolással, ami szintén kuriózum volt, és nagyon ízlett a hölgyeknek, uraknak, és a magyar borkultúrát is be tudtuk mutatni.

A szombati nap még az alkotásé volt. Záró programként, a pályázat finanszírozásából, vendégül láttuk a MU Terminál együttesét egy táncesttel. A tánc közös nyelv, ezért is választottuk ezt a programot. Az est címe, Femina, a nő, a tánc nyelvén láthattuk a női lélek különböző formációit ebben az előadásban. Vasárnapra pedig budapesti városnézést terveztünk, történelmünket és a főváros szép építészeti emlékeit bemutatva.

Ezzel nincs vége, ahogy mondtam, most kezdődik a kétéves projekt, ennek a folytatása az lesz, hogy mindenki a maga országában alkot tovább ezekkel az alkotói közösségekkel, lesz egy közös honlap felület, ahol mindig hírt adunk, hogy ki hol tart, merre, milyen irányban, milyen utat jár be.

Ellátogatnak majd a martfűi alkotók Litvániába 2015 júniusában, és 2016 szintén nyarán Franciaországba projektzáró rendezvényre, ahol majd francia és litván művészekkel és pedagógusokkal fognak találkozni.

Milyen hozadéka is lehet ennek a programnak egy egész város életében? Egyrészt nekünk fontos ez az értékes szakmai munka. Azon túl, hogy Martfűről közel 25-30 hölgy is majd világot láthat és tapasztalatokat gyűjthet, a koordinációs - kulturális munkában mi is sokat tanulunk egymástól, litván és francia barátainktól, és kapcsolatokat építünk. A projektben résztvevő hölgyek megismernek más embereket, más kultúrákat, önmagukat is fejlesztik és kinyílnak. Hazaérkezvén többszörösen is a mi városunk hasznára lesz, hogy ezek az igen értékes alkotók átadják tudásukat. Biztos vagyok benne, hogy ennek egy-két éven belül már igazi látszata is lesz – hangsúlyozta Asztalos Árpádné.

A programok lebonyolításának segítőtársa volt a Martfű Termál SPA, ahol európai színvonalon tudták vendégeiket elszállásolni. Az éjszakai fürdőzés programba is be tudtak kapcsolódni, megismerhették a martfűi fürdőturizmust, a térség gazdag termálkincsét.

Köszönet illeti a Művelődési Központ munkatársait is, akik kiváló szakmai felkészültséggel szervezték az „európai nők” martfűi találkozóját.

Herbály Jánosné

Tovább a képekhez ›››

2014-11-03 09:40