
„Egy tizenkét gyermekes mezőtúri családban a nyolcadikként, 1935-ben jöttem világra. Igen szerény körülmények között, de nagy szeretetben éltünk. Korán elkezdtem dolgozni, mint cseléd, majd traktoros lettem a Pusztabánrévei Állami Gazdaságban. Itt szereztem meg a jogosítványt 1953-ban személygépkocsira, azután az Országos Mentőszolgálatnál helyezkedtem el. Szolnokon és Kunszentmártonban is dolgoztam. Kalóz Ferenc cipőgyári buszvezetővel voltam együtt katona, őt kértem meg, hogy segítsen Martfűn szövetkezeti lakáshoz jutni. Kurdics József szakszervezeti vezető közreműködésével ez sikerült. Pár év múlva Komáromi Béla személyzeti vezető sofőri állást ajánlott a gyárban, amit elvállaltam.” – így emlékezett vissza fiatalkorára, s arra, hogyan került Martfűre, Fróna István a Tisza Cipőgyári Történetek 2. című könyvben.

Martfű Város Önkormányzata kezdeményezésére április 29-én újabb egyeztetésre és helyszíni bejárásra került sor a MÁV és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. bevonásával, a MÁV területére tervezett kamionparkolóval kapcsolatban. A MÁV részéről nyolc szakember vett részt az egyeztetésen, különböző osztályokról és szolgálati helyekről. A találkozón az előzetes tanulmánytervekről és a megvalósítás lehetőségeiről volt szó.

Közeledik a tanév vége, és ezzel együtt egyre sürgetőbbé válik a kérdés: ki vigyáz az kisebb iskolásokra a hosszú nyári szünet alatt, amikor a szülők többsége dolgozik? A martfűi képviselő-testület napirendre tűzte a nyári gyermekfelügyelet megszervezésének kérdését, amelyre – az eddigi évek tapasztalata alapján – most is komoly igény mutatkozik.

A képviselő-testület döntése alapján a civil szervezetek és egyházak összesen 3.800.000 Ft támogatásban részesültek az idei évben. Tizenhárom szervezet nyújtott be pályázatot összesen huszonhét különböző témában. A benyújtott igények meghaladták a rendelkezésre álló keretet: összesen 6 070 500 forint támogatást kértek a pályázók, így a források szétosztása különösen nagy körültekintést igényelt.

Az utóbbi időszakban Martfűn megszaporodtak a kisebb bűncselekmények. Bár korábban is előfordultak hasonló esetek, most újra fokozott figyelemre van szükség. Kérjük a lakosságot, hogy kiemelten ügyeljenek értékeik védelmére – különösen a kerékpárok biztonságos, zárható helyen történő tárolására –, és minden gyanús eseményt haladéktalanul jelezzenek a rendőrség felé.

A játszótér a gyermekkori élmények egyik legfontosabb színtere, a felhőtlen játékok színes és vidám helye. A játszóterek emellett nemcsak szórakozási lehetőséget adnak, hanem a gyerekek fizikai, szociális és mentális fejlődését is támogatják. Martfű Város Önkormányzata elkötelezett a gyermekek biztonságos kikapcsolódása, az önfeledt játék lehetőségének biztosítása iránt.

A természet szépségét és a mindennapok líráját hozta közelebb hozzánk Dr. Vadász Mária kiállítása, amely 2025. április 24-én, csütörtökön 17 órakor nyílt meg a Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár emeleti galériájában.

A Csoóri Sándor Alap támogatásával újra Gömörbe látogathattak a Művelődési Központ képviselői és a martfűi kézművesek.

Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy 2025. május 8-án, csütörtökön 8.00 órakor kormányablak busz érkezik településünkre, a Polgármesteri Hivatal elé.

2025. március 27-én közmeghallgatásra várta a martfűi állampolgárokat Martfű Város Önkormányzata, Dr. Papp Antal polgármester, valamint a képviselő-testület. Az ülésen több fontos téma is szóba került: a város idei költségvetése, a folyamatban lévő és tervezett beruházások, az állami támogatások helyzete, valamint a lakosságot közvetlenül érintő fejlesztések.