Újra összegyűltek a Martfűi Gyerekek a Művelődési Házban
Negyedik alkalommal rendezték meg a Martfűi Gyerekek Találkozóját, amely elsősorban a Martfűről elszármazottakat hívja haza, de évről évre egyre több helyi lakos is csatlakozik ehhez a különleges eseményhez. A szívhez szóló hagyomány 2016-ban indult, s bár a pandémia 2019-ben megtörte a folytonosságát, idén a három szervező – Vargáné Skulipai Katalin, Bozorádiné Váczy Ágnes és Boros Gábor – úgy döntött, újra életre hívja a találkozót.
Szeptember 20-án mintegy nyolcvan résztvevő gyűlt össze a Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár pódiumtermében. Bár lehet más-más helyről érkeztek, egy közös szál, martfűi származásuk összekötötte őket: múltjuk, emlékeik, a Tisza Cipőgyár visszavezette őket a településre. A vendégek között voltak sokan, akiknek szülei Martfű első lakói közé tartoztak – azok közé, akik a cipőgyár hívására költöztek ide egykor. Akadt, aki a Felvidékről, más a Kárpátaljáról költözött ide annak idején.
Az eseményen Dr. Papp Antal polgármester, Rágyanszky István alpolgármester, valamint Székácsné Tálas Gabriella intézményvezető és Eiler Zita muzeológus is megtisztelte jelenlétével a közönséget.
– Ennek a találkozónak a szervezését végig követtem, időnként leültem a maroknyi szervező csapat tagjai közé, és ittam szavaikat, hallgattam, ahogy lelkesen nosztalgiáznak. Emlékeztek csodás gyerekkorukra ebben az ide teremtett idilli környezetben. Az a biztonsági hálókkal teleszőtt múlt, amelyet ők elém idéztek, irigylésre méltó. Abban a múltban még nyitva voltak egymás előtt az ajtók, lépcsőházak, kertkapuk. A gyerekek bejárhattak egymáshoz, így megtették ezt a felnőttek is, és kialakult egy olyan közösségi élet, amelynek ma már nyoma sincs. A felnőttek vigyázták, nevelték nem csak saját, de egymás gyerekeit is. A felnőttek, az önök szülei, akik sokfelől, sokan a Felvidékről érkeztek ide, hogy élettel töltsék meg a pusztát, és hozták magukkal kultúrájukat, közösségi szokásaikat. Ezt a kulturális örökséget visszük még ma is, mi is tovább. Igyekszünk őrizni, hűek maradni hozzá. Csodás látni, hogy ez az örökség, ez a közös múlt, hogy tartja össze még mindig ezt a közösséget! Nagyszerű, hogy ma megint, immár 4. alkalommal, itt vannak ennyien, hogy közösen idézzék fel a múltat, nosztalgiázzanak, emlékezzenek erre a különleges, egyedülálló történetre. Nagy-nagy köszönet illeti a szervező csapatot, akik időt, energiát nem kímélve összehozták újra ezt a nagyszerű találkozót. Tiszteletre méltó vállalás, hála érte! – nyitotta meg a rendezvényt köszöntő szavaival Székácsné Tálas Gabriella.
A beszéd után egyperces néma felállással emlékeztek a jelenlévők mindazokra, akik már nem lehettek velük ezen a találkozón, köztük a tavaly elhunyt Herbályné Irénkére.
Ezt követően városunk polgármestere köszöntötte a jelenlévőkét pár mondatban, és háláját fejezte ki a szervezőknek a program megvalósulásáért. Utána Rágyanszky István alpolgármester, a Bata család örökségének lelkes híve, mondta el gondolatait.
A program részeként a színházteremben egy korábbi találkozóról készült videós riportot is levetítettek, amely közös nosztalgiázást alakított ki. A felvételek felidézték a régi emlékeket, mosolyt és meghatottságot festve a nézők arcára.
Ezt követően a vendégek megtekinthették a Helytörténeti Gyűjteményt, a városi könyvtárat, valamint az egykori irodaház épületében kialakított, újragondolt légoltalmi pincét, amely Martfű múltjának különleges szeletét idézte meg.
A délután méltó lezárásaként sor került Jan Antonín Ba»a szobrának megkoszorúzására, ahol Keléné dr. Pasztelyák Adrienne mondott köszöntőt.
– Kérlek benneteket, hunyjátok le szemeteket és gondoljátok azt, hogy az LGT-t hallgatjátok 1978-ban! Én csak Adamis Anna gyönyörű versét mondom, nem versenyezhetek Barta Tamás, Presser Gábor és Somló Tamás énekével:
„Miénk itt a tér, mert mi nőttünk itt fel,
Ismerős a fütty, és egymásnak felel.
Csavarogtunk mi már sokszor délután,
Ápolt kerteken, hol elfeküdt a nyár,
És ha este lett és indultunk haza
Visszafogadott minket ott a tér dala.”
Igen, ez itt a mi terünk, városalapítónk, az emberbarát tőkés (mert ritkán ugyan, de ilyen is van) kiválasztotta, megálmodta, megvalósította. Szüleink felépítették, belakták, gondozták, fejlesztették, bennünket is erre nevelve átadták nekünk. Milyen is ez a nekünk oly kedves tér? Tágas, korlátok-kerítések nélküli, természethez közeli, befogadó, támogató, közösséget építő. Mit látok én ebben a térben, ami oly fontos és emlékezetes számomra? „A” gyárat – amely a kiindulópont, szüleink munkahelye, ahol két középiskolás évemben nyári munkaként megtapasztalhattam, mit jelent a kemény fizikai munka a gumigyárban (vállaltam, mert meg akartam keresni egy kazettás magnó árát) … A szépen gondozott lakótelepünket, otthonunkat, a vadszilva-, gesztenye- és galagonyfákkal szegélyezett Játszóutcát, gyönyörű gyermekkorunk színhelyét. Az óvodát, itt az emlékpark mögötti épületben, ahol az elbűvölő, angyali, Tizian- vörös hajú Stefi óvónéni fogadott, s hegedűjátékára énekeltünk, meg az új óvodát, ahol 1956 októberében a kertben hintázva kiabáltuk, hogy Russzkik haza (anélkül, hogy bármit is értettünk volna az egészből). Az iskolát, ahol felejethetetlen, fantasztikus tanárainktól mindent meg tudtunk tanulni különórákra futkosás nélkül. (…) a “kultúrt” a mozival (az 1958-as amerikai Háború és Béke film volt az első meghatározó filmélményem) és a könyvtárral (másodikos korom óta járok oda, olykor most is, pl. Hopp Laci író-olvasótalálkozóira), aztán ott volt Obenberger Feri bácsi szavalóköre és modellezőklubja, Bugyi Valika néni csodás kézimunka szakköre (nélküle sose tanultam volna meg kézimunkázni), amely átalakulva, de folytatódik a csodás foltvarrókkal manapság, a madrigál kórus (édesanyám, Váczi Toncsi néni, Skulipai Ica néni hosszú évekig énekeltek a kórusban), amelynek hagyományai olyan szépen élnek tovább, aztán a magnós klub, a Nukleon együttes, a bálok a teraszon…
A koszorúzást követően néhányan még maradtak, hogy a Tisza partján, a délután nyugalmában, jóízű, kötetlen beszélgetéssel idézzék fel a régi időket, a közös emlékeket és a martfűi gyerekkor hangulatát.
Az esemény igazi lélekünnep volt. Régi barátok ölelték egymást újra, akik között az idő sem tudta elvágni a láthatatlan szálakat. Elfeledett történetekre emlékeztek, amiket eddig sosem hallhattunk, mégis mind a város múltjának egy-egy darabját őrzi.
A programot támogatták: Rigó Kft., Nagy Katalin - Kehely Cukrászda. Köszönet a háromtagú szervező csapatnak (Boros Gábor, Bozorádi Jánosné Váczy Ágnes, Varga Istvánné Skulipai Katalin), Martfű Város Önkormányzatának, valamint a Művelődési Központ dolgozóinak.
Polák Boglárka