EGÉSZSÉGÜNKÉRT - Együtt könnyebb a gyógyulás

A Jóreménység Klub idén ünnepli fennállásának 10. évfordulóját. A klubtagok ebből az alkalomból ünnepi összejövetelt rendeztek szeptember 16-án, amelyre a tevékenységüket támogató szakembereket és megyénk más, hasonló céllal létrejött közösségeinek képviselőit is várták. A betegség mellett ez a délután elsősorban a felhőtlen szórakozásról, a vidám együttlétről szólt, zenével, és ahogy illik, születésnapi tortával.



1994 októberében azért hívták életre a klubot, hogy hirdessék: élni jó, mert az élet szép. Megosztják egymással tapasztalataikat, szakemberek tanácsai alapján igyekeznek minőségi életet élni. Fél szavakból is megértik egymást. Jobban tudnak örülni mindennek, jobban tudják értékelni a múló napokat. Túlélők ők, akik tanúságtevőként hirdetik, hogy nem szabad csüggedni, van jövő, van gyógyulás, ha idejében felismerik a betegséget.

– Higgyünk, hát, bízzunk, s legyünk jó reménységgel az iránt, hogy a közeljövő emberisége már letűnt korok letűnt betegségeként emlegeti a ma még rettegett kórt – fogalmazott Erdeiné Szabó Piroska, aki hatalmas lendülettel szervezi a klub életét.

S valóban, a színes programok, a családias hangulat, az együtt töltött kellemes percek, egy időre feledtetik a kezelések kellemetlenségeit, a fájdalmakat. Tevékenységük azonban túlmutat ezen. Szervezésükben rendszeresek a város valamennyi lakójának elérhető nőgyógyászati rákszűrések, az egész testes ultrahang vizsgálatok. Alapítványi segítséggel és városi összefogással Colposzkópot vásároltak.

Sajnos felhők árnyékolják az együtt töltött éveket. Volt bánat is, amit a sorstársaink elvesztése okozott. Ezekről a kedves klubtársaikról egyenként emlékeztek meg a jelenlévők.

– Amellett, hogy a rák problémájával őszintén foglalkoznak, átérezve egymás gondjait, ez a közösség hatással tudott lenni tágabb környezetére. Tagjaik számára kinyílt a világ, amit a rákbetegséggel kapcsolatban a legkevésbé sem szoktunk feltételezni. A Jóreménység Klub szervezett, külső kapcsolatokat épít, számtalan társas, szórakoztató programra nyújt lehetőséget. Közéleti szerepet tölt be, tartós, érdemi kapcsolatot ápol az önkormányzattal, az egészségüggyel, igyekszik bevonni az egészségeseket is a szűrővizsgálatokba – hangsúlyozta Mikéné Bodor Mária, a Rákbetegek Országos Szövetségének vezetője.

– Annak ellenére, hogy a megbetegedések több mint 60%-a gyógyítható, a rák diagnózisának felállítása sokak számára még ma is egyenlő a halálos ítélettel – állapította meg dr. Pécsi Lajos onkológus igazgató főorvos. – Tény, hogy a hazai halálozási statisztikában a második helyen áll ez a betegség, a magyar daganatos halálozás pedig a világelsők között van.

Ha valaki szembesül ezzel a diagnózissal, megpróbál mindent megtenni, hogy megküzdjön vele. Ez azonban nagyon nehéz. Akár mennyire is erős valaki, egész élete végéig két érzés kíséri, a félelem és a veszteségérzés. A daganatos betegek nem elsősorban a haláltól félnek, hanem a szenvedéstől, a fájdalomtól, a magára maradottságtól, a kiszolgáltatottságtól. Az egészség elvesztése óriási veszteség. Fel kell adnia az embernek az életterveit, életmódját, változtatnia kell szinte mindenen. Megváltozik a családban elfoglalt helyzete, a társadalomban betöltött szerepe. Éppen ezért fontos, hogy senki se maradjon magára ebben a helyzetben.

Ehhez nyújt igazi segítséget az immár tízéves martfűi Jóreménység Klub. Várják sorstársaikat, segíteni szeretnének, hogy minél többen sikerrel küzdjék le a rettegett kórt, a rákot.

 

Herbályné