Fecsketábor – Óvodából iskolába

Véget ér a mese, ének, meseország kapui bezárulnak előtted,

De a betűk és számok országa, vár téged az iskolába.

„Meseországból - A betűk és számok országába” címmel rendeztük meg az iskolába készülő gyermekeknek a Fecsketábort. A rendezvényünk több éves hagyományra tekint vissza, mely az óvodából az iskolába való átmenetet segít megkönnyíteni a gyermekek számára.

A Fecsketábor első napján a Kossuth úti Óvodától búcsúzhattak el a gyermekek lovagi játékokkal, ahol a fő szempont a megismerkedés volt a tanító nénikkel, tanító bácsival és az új osztálytársakkal. Tréfás, ügyességi játékokon keresztül gyűjthették össze a legfontosabb iskolai eszközöket, melyek elengedhetetlenek lesznek az iskolai évek során.

A második napon a Munkácsy úti Óvodában volt a gyülekező, ahol a már kialakult osztályok mérhették össze egymással az erejüket, tudásukat. A felhőtlen játékot majdnem sikerült elrontania Meseország sárkányának, aki elrabolta a két osztály egy-egy tanító nénijét. Szerencsére a gyermekek bátran szembe szálltak a sárkánnyal és kiszabadították tanítóikat.

„Meseország királynője” búcsúztatta az óvodából a gyermekeket, a két intézményt összekötő kapu túl oldalán pedig „Betűk és számok országának királynője” várta őket.

Az iskolában folytatódtak a lovagi játékok, ahol a gyermekek megismerkedtek a „Titkok könyvtárával”, a „Kínzókamrával” és a „Tudás termével”.

A gyermekek kiállták az összes próbát, melynek végén a lányok hercegnő koronát kaptak, a fiúk pedig kardot, mellyel lovaggá ütötték őket. Bátor helytállásukért méltóak lettek az iskolás évek megkezdésére.

Minden kisfecskének sikeres, boldog iskolás éveket kívánunk!

Molnár Éva

óvodapedagógus

Fecsketábor szervező


Képgaléria: 2022.08.30 - Meseországból a betűk, számok országába - Fecsketábor 2022. Munkácsy úti Óvoda>>>

Képgaléria: 2022.08.29 - Meseországból a betűk, számok országába - Fecsketábor 2022. Kossuth úti Óvoda>>>


Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város