Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

„Úgy érezzük, hogy nem vagyunk egyedül!”

A tervek szerint az iskola és a kultúrház nagy közös épületének áramellátását biztosítja majd az az aggregátor, amit az előzetes igényfelmérést követően adományozott ukrajnai testvértelepülésünk közösségének Martfű Város Önkormányzata. A Honda TR15 áramfejlesztő berendezést személyesen vette át a városunkban Ivan M. Pohorilyak, Perecseny polgármestere 2023. február 3-án.

Az átadási - átvételi jegyzőkönyv alapján Martfű Város Önkormányzata az Ukrajna területén fennálló fegyveres háborúra, illetve a humanitárius segítségre, valamint a testvérvárosi kapcsolatra figyelemmel adta át tulajdonba a nagy értékű áramfejlesztő berendezést Perecseny Város Önkormányzatának.

– Reméljük, hogy keveset kell majd használni! – fogalmazott az áramfejlesztő átadásakor Dr. Papp Antal, Martfű polgármestere.

– Úgy tudják, hogy a jelenleginél is rosszabb lesz a helyzet – mondta el Ivan M. Pohorilyak, utalva arra, hogy az ittlétükkor is Ukrajna teljes területét érintő légi riadó volt érvényben. – Sok függ attól, hogy milyen lesz az időjárás, mert az oroszok akkor terveznek újra támadni, amikor hidegebb lesz, ami most várható. Már készülnek, de mi is készen állunk! – hallhattunk a nehézségekről.

A háborúban álló Ukrajnában iskola és óvoda csak úgy működhet, ha 500 méteren belül óvóhely található. Videókat láttunk, amelyeken dallal, játékkal igyekeznek a perecsenyi kisgyermekekkel feledtetni a körülményeket, miután feljönnek az óvóhelyről.

Az Ungvári járásban található, 6600 fős városban eddig kilenc ismert áldozatról tudnak, fiatal katonákról, ezen a hétvégén is temetésre készülnek. Sok a veszteség, vannak, akiket keresnek. Háromszázan szolgálnak katonaként, de még többen lesznek.

Dr. Papp Antal az előző évi vetőmagtámogatás idei folytatásának lehetőségét is felvetette a találkozás során, amit szintén nagy örömmel fogadnának. Mint ahogyan a tavalyi évhez hasonlóan, egy nyári tábor keretében várhatóan az idén is érkezhetnek hozzánk hosszú ideje nehéz helyzetben, korlátozások között élő perecsenyi fiatalok is.

– A magyar emberek azért segítenek, ha tudnak, ami a történelmünk során is kézzelfogható. Mi is segítünk, amiben lehet – hangsúlyozta Martfű polgármestere.

Perecseny Város Önkormányzata nagyra értékeli a segítséget, jól esik nekik. – Úgy érezzük, hogy nem vagyunk egyedül! – mondta el Ivan M. Pohorilyak.

Herbályné Kalmár Irén

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város