Újra visszatérhettek a tánc légkörébe

A hőség ellenére is rendkívül vidám hangulatban telt a Modern Táncműhely 2021. július 12. és 16. között zajló nyári tábora. A vírushelyzet miatt a tanítványok hosszú idő után először, de annál nagyobb örömmel tértek vissza a Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár balett termébe.



– A gyerekeknek jó újra társaságban lenniük, a táncteremben, ebben a légkörben, amit az órák során megteremtünk magunknak – mondta Vidinszki-Tóth Nóra táncpedagógus, a táncműhely művészeti vezetője.

 Azt hittem, nehezebben fog menni, de gyorsan visszarázódtunk. Olyan volt, mintha el sem telt volna ez a félév kihagyás. Azt látom a növendékeken, hogy amit megtanítottam nekik az elmúlt években, most letisztult, leülepedett bennük, és ez sokat segített testtudatuk fejlődésében.

A tábor ideje alatt három korcsoportban érkeztek a Modern Táncműhely tanítványai, ahol a különböző korosztályokhoz igazodva új lépéseket, mozdulatokat sajátíthattak el.

– Az ovis csoportnál elsősorban az volt a cél, hogy a táncot játékos módszerekkel tanítsam és hozzam vissza az életükbe. A kisiskolás csoporttal a technikát és mozdulatokat finomítottuk, tökéletesítettük. A nagycsoportnál ez kiegészült a kondival és nagyobb hangsúlyt fektettünk a nyújtásokra.

A legkisebbek tündérek, egyfolytában beszélnek, de ez természetes, hiszen fél évig nem találkoztunk. A nagyobbakkal is vidáman töltjük a napokat. Nagyon élvezik és jó nekik visszakapni a táncot!

Vidinszki-Tóth Nóra, a Modern Táncműhely művészeti vezetője bízik abban, hogy szeptembertől zökkenőmentesen folytathatják a közös munkát tanítványaival. A táborban elsajátított lépésanyagokat a következő nevelési évre viszik magukkal és fejlesztik tovább.

Székács Szidónia

Tovább a képekhez>>>

2021-07-19 16:58