Egész héten ünnepelték a Népmese Napját Martfűn
Szeptember 30-án ünnepeljük – a magyar irodalomban – a nagy mesemondónak nevezett Benedek Elek, magyar író, mesegyűjtő születésnapját. 2005 óta ezen a napon tartjuk hazánkban a Népmese Napját. A Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár ez alkalomból 25-e és 29-e között, egész héten át programokkal készült a gyermekkönyvtárban.
A martfűi mesemondás már mélyen összeforrt Székácsné Tálas Gabriella, a Művelődési Központunk igazgatójának nevével, aki azon felül, hogy a kulturális intézményt vezeti városunkban, mesemondó délutánokat tart – Mesélde névvel – gyermekek számára. Így természetesen a Népmese Napja alkalmából a hét minden napjára jutott egy kedves története, melyet furulyaszóval színesített Bihari Erzsébet, könyvtáros. Előadásukat szeretettel hallgatták ovisok és iskolások egyaránt.
A hét elején a legkisebbek, a végén pedig az iskolások látogattak a könyvtárba, ahol miután bemelegítették minden porcikájukat, felébresztették magukat és csendet varázsoltak – merthogy a meséléshez az is kell – egy történetet hallhattak a Konok királyról és annak három lányáról, Napról, Holdról és a Kicsi Csillagról.
Székácsné Tálas Gabriella elmesélte, milyen különböző technikákat használ a mesélés folyamán.
– A mesefoglalkozásokat a Népmesekincstár mesepedagógiai módszer alapján állítom össze. Ezt Bajzáth Mária mesepedagógus dolgozta ki, és a módszer lényege az, hogy komplex, kerek egészként kezeli a népmeséket, népi játékokat, mondókákat, népdalokat és találós kérdéseket, hiszen ezek ugyanazon a szimbolikus nyelven szólalnak meg, mint ezek a bizonyos történetek – mesélte az igazgatónő, és hozzátette, több ízben vett részt Bajzáth Mária képzésein.
– A mesehallgatáshoz – ezt a gyerekek is tudják már – csendre és képzelőerőre van szükség. Ennek érdekében minden alkalommal játszunk képzeletnyitogató és csendteremtő játékokat. Ami még nagyon fontos a foglalkozás elején, hogy a gyerekek érezzék, megérkeztek a saját testükbe, megérkeztek ide a könyvtárba, a mesehallgatás színhelyére. Ezeket testtudatjátékokkal tudjuk segíteni. Ilyen például a legegyszerűbb, mindenki által ismert Ez elment vadászni vagy Hüvelyk ujjam almafa mondóka – árulta el az intézményvezető.
Ezeket a játékokat minden korosztály szívesen fogadta, és nagy szeretettel hangolódtak rá a mesélésre.
– A kedvenc csendteremtő játékunk, mikor egy kicsi kosárban színes üvegkavicsokat adogatunk körbe, s az a gyerekek dolga, hogy úgy helyezzék vissza azokat a kosárba, hogy az ne zörögjön. Legyen olyan csend, hogy a végén meghalljuk a saját szívdobbanásunkat is. Ilyenkor az első mozdulat után elhalkul a kis közösség, mert annyira koncentrálnak a feladatra, hogy valóban csendet varázsolunk, ezzel előkészítjük a mesehallgatáshoz a hangulatot – tette hozzá.
– A képzelet megnyitásához vagy egy nemezlabdát vagy színes kendőket szoktam használni. Kedves dolog, amikor még nem is tudják, miről fog szólni a mese, de már olyasmiket sorolnak, ami kötődik a történethez, például Nap, Hold, csillagok. Talán az volt a legszebb élményem, amikor egy kislány azt mondta, hogy ez egy család. Egy kerek egész – zárta gondolatait Székácsné Tálas Gabriella.
A héten összesen hat csoport látogatott el a Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár gyermekkönyvtárába, egy-egy alkalommal pedig az igazgatónő ment vendégségbe a Kossuth úti ovisokhoz és a rákócziújfalusi alsó tagozatos diákokhoz, hogy ők is hallhassák a Napról, a Holdról és a Kicsi Csillagról szóló történetet.
Polák Boglárka